Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Korzenszky Richárd: Miért nem „szól” Németh László?
tudjuk, megfordította a viszonyt termelés és élet, fogyasztás közt; régen az emberek azért termeltek, hogy élhessenek, ma azért élnek, hogy fogyasszanak, ha új autót, rádiót, televíziót, filmet, műanyaginget, sószórót, játékszert termelnek: akkor a polgár azt kötelességének érzi, hogy megvegye. S e termelvények megszerzése és elfogyasztása közben el is telik az élete. Félős, hogy az életszükségleti cikkek, szórakozási alkalmak bővüléseivel nálunk is erre hajlik az élet, az emberi agyat szórakozás ürügyén elborítják a rábocsátott termelvények.” (Ha most lennék fiatal, Sajkodi esték, Bp. 1961. 63.o.) A „ránkbocsátott termelvények” piacosított világában ne múljék el embertelenül, otthontalanul, hazátlanul az életünk! A vallásos nevelésről irt esszéjének néhány gondolata újra és újra szíven üt. „Az érvényesülési ösztönt elzsongítani, ha lehet is: hiba volna. De helyes életcélok kitűzésével és elfogadtatásával át lehet nevelni erkölcsi lendületté.” Ugyanott olvasom: „A nevelőnek tulajdonképp nincs is nagyobb feladata, minthogy magában építse fel a példát, amellyel a fiatal lélek tájékozódó (s részben utánzój-kedvét az igazi nagyság felé fordítja, hogy ott a családban, osztályban jöjjön létre az az atmoszféra (mert hisz igazán nevelni csak atmoszférával lehet), amelyben az érvényesülési ösztön erkölcsi ösztönné alakul.” Atmoszférával nevelni: micsoda intelem! S ha komolyan vennénk, hogy atmoszférája van (kell, hogy legyen!) családnak, falunak, városnak, országnak, akkor nem hárítanánk át minden feladatot az iskolára, mert tudnánk - Illyéssel szólva - hogy „mindenki, de mindenki hadviselő”. Eltűnődik Németh László: „Arról (...) nem vagyok meggyőződve, hogy az ember traktoraival és televíziójával, de Istene nélkül, ha bizonyos feladatokat meg nem old, valóban különb lesz, mint Istenével volt, traktortalan. Abban is igazat adok, hogy az állam nem pótolhatja semmiképpen az Istent, s hogy az ő tekintete, akárhány árgus szemen át figyel, nem érhet le oda, ahol az ember erkölcsisége valóban kialakul.” (A „vallásos” nevelésről. In: Kiadatlan tanulmányok II.) Manapság, amikor egyesek oly heves indulatokkal beszélnek iskolai hit- vagy erkölcs-oktatás ellen, érdemes volna elgondolkodni azon, vajon mit is érthetett Németh László ezen a kijelentésen: „a mi nevelésünkben nincsen hittan óra, s valahogy mégis minden óra hittan óra, a nem-tanórák is...” S még egy mondat, ugyanebből a tanulmányból: „Ady figyelmeztetett rá, hogy az Istenhez való viszony az egyházon kívül egy nagy embernek is lehet fontos dolga.” Németh László írásait olvasva kérdések sora támad az emberben: mit szólna ő a mai vitákhoz? Mi volna a véleménye, ha látná, mennyire üzletté vált az, ami pénzre sosem váltható, és pénzért meg nem vásárolható? Hol van ma igazi minőség? Hol vannak, akik együtt, közösen, egy irányba tekintve felelősen gondolkodni képesek és készek? Az önmagába burkolózó, önző élet helyett a másokért való élet nagyszerű példáját írja meg az „Irgalom” című regényében. „Legendát” akar írni, olvasmányt, amin tisztulni, épülni lehet a léleknek. Odaáll Németh László a sánta emberiség mellé, „amelynek hitet kell adni, hogy futni tud, a lábára is vigyázni közben, hogy sántaságába bele ne gabalyodjék.” Aki veszi magának a fáradságot, hogy végigolvassa ezt a regényt, ráismer majd az evangélium mindenki számára érvényes paradoxonára: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Lukács 9,24) Azé a jövő, aki hitet tud adni, hogy érdemes élni. És ez a hit akkor fakad, ha meri vállalni az ember a szeretet kockázatát. Ne féljünk kimondani: ez evangéliumi üzenet. Nem Németh Lászlónak van szüksége arra, hogy odafigyeljünk őrá. Nekünk, akik itt élünk, hogy ne feledjük: „Az élet egy ügy, egy zászló, amit törik-szakad föl kell valami belső, lelki oromra ütnünk.” 48 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
