Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és perspektívája
„megalapozása minden további aktív kisebbségi jogvédelemnek, autonómia-igénynek”. A magyar „mozaiknemzet” (Csoóri Sándor fogalma) irodalmi kánonjának része a kisebbségi magyar irodalmak önazonosságát megjelenítő sajátos jelleg, mely sokfélesége és sokszínűsége révén jelent külön értéket egy szélesebb (európai) közegben is. A magyar irodalmi kánon perspektívájának egyik részét is a különálló részekből adódó egység biztosítja. A kisebbségi magyar irodalmak „sorsproblémás” jellege sem lehúzó tényezője az egyetemes magyar irodalomnak (mint azt többen állítják), hanem egyértelmű és történelmi szükségből vállalt gondja, egyéni színe és sajátossága. Ez nem jelenti/jelentheti az irodalom művészi lefokozását, mert az eszmeiség és morál jelenléte nem gyengítheti az esztétikai értéket, nem lehet annak kárára. A felvetett gondolattal kapcsolatban is meggyőző Görömbei érvelése, miszerint a kisebbségi magyar irodalmak a kisebbség nemzeti létét fenyegető politikával szemben alakították ki sorsuk megváltásának és sajátosságuk védelmének különféle esztétikai változatait, mert sajátos történelmük, önismeretük, helyzettudatuk (sorsuk) művészi értékű érzékeltetésével, bemutatásával hívták fel magukra a figyelmet az egész magyar nyelvterületen. Mindkét bevezető tanulmány szerzője, - Görömbei András és Sziráki Péter - a kisebbségi magyar irodalmak közép-kelet-európai régió meghatározottságait többletdimenzióként értelmezi, mivel a kultúra- és nyelvismeret révén a kisebbségi magyar alkotó mindig közvetlenebbül érezte és érzékeltette a közép-kelet-európai régió problémáit, a kisebbségi ember és a kisnépek sorsközösségét is. A regionalitás az utóbbi évtizedekben (fogalomtörténeti szinten is) átértékelődött és gazdagodott, így a nyolcvanas-kilencvenes évek irodalmi diszkurzusában a regionalitásnak kialakult egy olyan formációja, amely már a „térségi interkulturális összehasonlítás” lehetőségét is magában foglalja. Bizonyos értelemben ez a kisebbségi regionalitás fellazulását is eredményezte, bár jellegében nem mondható előzmény nélkülinek. Mindenképp hozzájárult azonban egy új irodalomszemlélet kialakulásához, a kritikai reflexió hangsúlyához és bizonyos értelemben az irodalmi értékrend módosulásához is. A közép-európaiság gondolata több kisebbségi műalkotásban, életműben közvetlenül is megjelenik (Mittelszolipszizmus, Gion Nándor regényei...) az utóbbi évtizedekben, s értelmezésének szempontjai is bővülnek. Az a fejlődési vonal, amely az ezredvégig nyúlik a kisebbségvédő, kisebbségtartó programoktól (a szlovákiai magyar Kisebbségi Géniusz, majd vox humana, az erdélyi transzszilvanizmus, a jugoszláviai magyar „helyi színek” programja) a „hídszerep” által kifejezett kettős kulturális kötődésen, valamint az interetnikus érintkezés és a kettős identitás elméletének értelmezésen túl a „virtuális közép-európaiság” ideájáig húzódik, amely nemcsak témájában, hanem belső struktúrájában is feltételezi az összehasonlítást és a kultúraközi viszonylagosságot. Új irodalmi diszkurzusok jönnek létre, melyek új kánonok megjelenését segítik életre, nem nélkülözve a szociokulturális összefüggések figyelembe vételének és az új szövegpoétikai igényeknek az aktívan formáló hatását sem. Az újabb szembesülések a nyelvi és kulturális, továbbá műfaji és esztétikai hatások kiszélesítését is magukban hordják. * * * A tanulmánykötet négy nagy fejezetre tagolódik, konkrétan az erdélyi, a délvidéki, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar irodalom témakörével foglalkozó részekre. Az erdélyi magyar irodalomnak tizenhárom, a kárpátaljai magyar irodalomnak hat, a délvidéki magyar irodalomnak öt, a szlovákiai magyar irodalomnak összesen négy írás van szentelve. Ennek az elég aránytalan elosztásnak megfelelően az erdélyi irodalommal több mint háromszáz oldalon, a kárpátaljai irodalom témáival alig több mint nyolcvan oldalon, a délvidéki és a 36 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
