Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és perspektívája
szlovákiai magyar irodalommal pedig alig negyven oldalon foglalkoznak a szerzők. A kötet összesen harminc írását - beleértve a bevezető tanulmányokat is - tizenhárom szerző írta, a következő részvételi elosztásban: négy-négy tanulmány került a kötetbe Elek Tibortól és Márkus Bélától, három-három tanulmány szerzője Görömbei András, Bertha Zoltán, Penckhófer János, Gerliczki András, két-két írással van képviselve Szirák Péter, Cs. Nagy Ibolya, Papp Endre, s egy-egy írás szerzője Tóth László, G. Kiss Valéria, Ködöböcz Gábor és Ekler Andrea. Az információértéket szolgáltató adatokból kitűnik, hogy a gyűjtemény a kisebbségi magyar irodalmak magyarországi recepciója kíván lenni, kiválasztott témák és alkotók hangsúlyával, müvek értelmezésével. Mivel sem szerkesztői jegyzetet, sem összeállítói elvekre utaló megjegyzéseket nem találhat az olvasó a kötet rendszerezését, összeállítását illetően, megválaszolatlan marad a kérdés, miért kapott legkevesebb teret a szlovákiai magyar irodalom, s miért csupán három szlovákiai magyar alkotó (Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Grendel Lajos) műve érdemelte ki az elemzői figyelmet? Ez a kommentálatlan szerkesztői minimalizmus (ilyen kontextusban) akarva akaratlan értékrendet is kifejez, de a tények ismeretében nem lehetünk benne biztosak, hogy objektív tényállást jelent. A szorosra húzott körben ui. a választás szigora nehezen képviselheti a szükséges komplex kép kialakítását. * * * Alapvető megközelítési különbségek vetületei az egyes kisebbségi magyar irodalmakat tárgyaló fejezetek elején található összefoglalások. Bertha Zoltán (Pillantás a mai erdélyi magyar irodalomra), Márkus Béla (Az iróniától a nosztalgiáig), Tóth László (Az ambivalencia irodalma. Környezettanulmány és gyorsfénykép a kilencvenes évek szlovákiai magyar irodalmáról) és Görömbei András (A kárpátaljai magyar irodalom fő sajátosságai) írásai hangvételükben, mélységükben, céljuk megvalósításának módjában és mértékében is jelentősen eltérnek egymástól. Különböző mértékben és hangsúllyal az említett írások érintik az irodalmi integráció kérdését és a nyolcvanas évek végén beköszöntő társadalomtörténeti fordulat jelentőségét, mivel az nem hagyta érintetlenül a határon túli magyar irodalmak és kultúrák helyzetének az anyaországihoz való helyzetét sem. A szellem és kultúra szabadabb légköre és mozgása létrehozta a folyamatok és tendenciák összmagyar vonatkozású szinkróniáját, az autonómia és a pluralizmus gondolatának egyetemesebb szintű kibontakozását, az irodalmi kommunikáció bizonyos átrendeződését. A legnagyobb változás az utóbbi évtizedben kétségtelenül a kárpátaljai magyar irodalom helyzetében történt, mivel a legmélyebbről indult, nem volt önálló kultúrája azelőtt soha, neki jutott a legnehezebb történelem. Kultúrájának és irodalmának kibontakozását a szabadsághiány pecsételte meg, a dogmatizmus nem engedélyezte a hagyományszemlélet érvényesítését. A rendszerváltás éppen ezért is alapvető fordulatot hozhatott, Görömbei András szavaival élve: „Egyenesen lenyűgöző az a szellemi fölszabadulás és kibontakozás, amit az utóbbi fél évtizedben a kárpátaljai magyarság véghezvitt ... megfogalmazta saját kisebbségi magyar identitását ... kialakította saját intézményrendszerét ... Kárpátalján négy év alatt több szépirodalmi és történelmi, művelődési munka jelent meg - jelentős magyarországi segítséggel -, mint a korábbi négy és fél évtized folyamán.” Fejlődési fokának megfelelően az irodalmiságot ebben a régióban szélesebben kell értelmezni mint a nemzeti irodalmak esetében, az alkotóknak alapvető forrása a kárpátaljai magyar sors és az ebből értelmezett egyetemes magyar kultúra, legjobb műveik sajátosságukkal kötődnek az egyetemes magyar kapcsolatrendszerbe, legértékesebb darabjaik és értékeik ebből a sajátosságból nőttek ki. Új Hevesi Napló 37
