Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: Miként lehetünk úrrá olykor gyötrő problémáinkon? A nagyhét és a húsvét tisztító üzenete
<S$a/Áé4 Qs&tti/a /e/ietün/c árrá o/y/cxw ^/^oÁ/émdf/n/conP Élénken emlékezhetünk azokra az időkre - nem is olyan régen volt amikor még április 4.-ről szólt az ének. „Érctorkok harsogva zúgják a szélnek, / Felszabadítónk hősi nevét. ” - zengedezte valamennyi kis - és nagyiskolás, a munkásosztály elkötelezett híveivel egyetemben, még az értelmiség is. Mert akkortájt ez volt az uralkodó hatalom elvárása. Amúgy meggyőződéstől függetlenül. De már akkor is április 4.-e minősített ünnep volt, egész pontosan a világegyházban oltárra emelt, kanonizált, Szent Izidor napja. A szentek népes sorában ő az egyedüli parasztszent, egyben a munkalélektan elkötelezett híveinek védőszentje. Mindkét meghatározás logikus, kongruens. A földműves nehéz fizikai munkát végez, mindennapi betevő falatunkról gondoskodik, fáradságos munkáját időjárási és egyéb tényezők mellett szervezi. Az aktív munka és a pihenés ciklusait neki kell meghatározni, mert testi és lelki kondíciójáért ki-ki maga felelős. Életművével - és szentségével kiérdemelte a keresztény Európa megkülönböztető figyelmét. Madrid évről- évre fényes körmenetben ünnepli április 4.-én Szent Izidor búcsúját, abban a pompás barokk templomban. Ott állott a Capilla de San Isodro, melyet a madridiak 1170-ben eltemetett védőszentjük sírja fölé emeltek. A polgárháború alatt maga a templom elpusztult, csak fő homlokzati falát restaurálták díszes barokk kapujával együtt, amely roskadozik a stílus minden elképzelhető és kigondolható díszítésétől. Róma hasonlatosan ünnepel a San Isidoro-ban. Április 4.-e nagy ünnep Európában. De a legfényesebben Madrid rendezi. Unottan legyinthetnénk, a nagy Európa, melyhez mi csatlakozni szeretnénk, ezek szerint hallanunk kellett volna Izidorról, ráadásul egy parasztszentről, netalán nekünk is ünnepelnünk illene a csatlakozás után? A Valentin-nap térhódítása után - mely népünktől idegen volt - még ez is megtörténhet. Akár ekként alakul, akár nem, április 4.-én Izidor névünnepe köszöntött ránk. Azé az Izidoré, aki mára már a magát kellően kiművelt emberfő is vajmi keveset tud. Sajnos. Tettek erről pallérozóink is, hogy ne tudjunk, de attól a legenda még él, hat és működik itt és most Egerben is. Elég, ha csak elsétálunk a vármegyeháza egykori börtönéből kialakított múzeumba, és máris szembetaláljuk magunkat Izidorral. Egy remek, 1753-ból való táblaképpel, Hütter János Lukács által megálmodva, amely hajdan, eredetileg, s még nem is régen, mindössze 23 éve a megyei kórház idegosztályának ablakát díszítette, mint zsanéros ablaksötétítő tábla. Ilyen remekmívű sötétítő ma is elkelne a pszichiátriai és neurológiai osztályokon, ugyanis a lélek gyógyulását segítené. Mennyivel többet tudtak eleink, szemben a modern tudományok deszakralizált művelőivel! Európa zegzugait járva, lépten-nyomon találkozhatunk Izidorral, ugyanis az izidorság elválaszthatatlan az európaiságtól. így természetesen az sem a véletlen műve, hogy Egerben is leképződik, mert minden európai megtalálható ebben az ékszerdobozban, a magyar történelem bemutatására leginkább reprezentáns városban, és ugyancsak az itteni örökség Európában. Ennek a városnak, mely Szent István korában a hatodik, legnagyobb város volt a történelmi Magyarország planétáján, soha nem kellett, és a jövőben sem kell Európához csatlakoznia. Az európai érkezik ide, rácsodálkozni tengernyi kincseinkre. Nem vagyok Új Hevesi Napló 97
