Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Káló Béla: A mesebeli három kívánság, Olvasás közben, Széljegyzet egy vershez
Játsszunk életet! Hogy mennyire nem nyugodt és temperált Murawski Magdolna életpályája, az Végszó című verséből derül ki, amely folyóiratunk februári számában kereshető vissza. Egy-egy versről alig szokás külön írni manapság, s most is csak azért tesszük, mert érezhetően kivételesen jól sikerült lírai darabról van szó. A korántsem lelkesítő élettapasztalatok (ami eddigi prózai, publicisztikai szövegeiből is világosan kiderült), a „mindig-mindig egymagám” keserve, a túlságosan intenzív világátélés (emóciómennyiség) szétveti a hagyományos én-költészetet. „Mert minden tér kimért és ruhája van” s „talán illúzió az is, hogy itt vagy ott” - ez egy látszatra impasszibilis világ-én, olyan, mint a világ maga. A hang és a szöveg-koherencia rilkei, olyan értelemben, hogy a hasonlat, a kép, a szimbólum is már az egészében metaforává lett közegben játszódik. (Most veszem észre, hogy direkt utazom a rilkés felfedezésekre. Ami jó, biztató. Márhogy ilyenek vannak.) Úgy viszont nem, hogy itt nincs általános alany, nagyon is ott az ÉN keményen, egy önként vállalt (vagy csak elviselt) szellemi magányban, konok következetességgel. „Nincsenek békétlen utak / csak biztos kezű tervszerű halál” - ez egy nőköltőtől nagyon erős, s közel áll a megrendítőhöz. (A nőköltő biológiai értelemben használatos, természetesen.) Mérmüvesség - disszonancia nélkül - ahol a vers úgynevezett mondanivalóját nem lehet, vagy alig lehet elválasztani a vers szövegétől. A milyenség már újszerű töménységével van jelen, egyfajta sűrítményként (de hiszen ez minden vers lényege!) „Miként a bolygók íve rendes-egyszerűn / ellipszis-úton körbe-körbe jár” - így vagyunk a földön, a névtelen érzelmek senkiföldjén. (A sor nagyszerű, mintegy pillére a versnek.) Az élet passió, de passzió, szenvedély is egyben. A költő még érezhetően huszadik századi, a Nyugatban is olvashattuk volna a verset. De milyen lesz a 21. század lírikusa? Lesz-e egyáltalán vers, vagy olyan szöveg, amelyet versnek lehet majd nevezni, mondjuk 2050 táján? Vagy ez a Végszó lehet majd a végszók egyike? Murawski Magdolna verse hagyományos, közlendője azonban kibújik a sorokból, egy föltáratlan dimenzió felé. Az ácsolat nem látható dolgokat tart, mintegy virtuális ketrecben: mindannyiunk kimondatlan szellemi holmiját rejti. 58 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
