Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai III
6. jelenet Temetésről hazafele jövet. Apáczai, Apáczainé, később Porcsalmi, a Főbíró, Bátai, városatyák. Csoportokra szakadva jönnek. APÁCZAI: (szomorúan) Most már igazán itthon vagyunk Kolozsvárott. A házsongárdi temető erős kapocs. APÁCZAINÉ: Pedig milyen kedves volt szegény ártatlan leánkám! Hogy mondta volna: mi fáj... De hát még csak gőgicsélni tudott a lelkem! Istenem, Istenem, mit vétett neked ez a csöppség!? APÁCZAI: Az az égetnivaló Bátai még a koporsó mellett sem átallott példálózgatni: megbüntetem az apák vétkét a fiákban harmad- és negyedíziglen... APÁCZAINÉ: (Oda sem figyel) Édes leánkám! Gyönyörű magzatom!... PORCSALMI: Itt a bizonyosság! Tudomány kell ide! Béhozni az orvosi tudományt, a mathézist, nyitni apotékáriumot, hogy ne a kuruzslók, javasasszonyok, kézrátévők, vajákosok, hókuszpókuszai hódítsák el a szegény népet, s gazdagot egyaránt, és az apa, anya karjai között szenvedjen ki az ártatlan gyermek a tudatlanság miatt. APÁCZAINÉ: Hogy kapdosott a torkához a kis szentem! Mintha mondotta volt: itt... itt... APÁCZAI: S lám, még ezt is ellenem fordítja az a megátalkodott Bátai... Kiprédikál... A presbitériánusság Isten büntetése... (lehangolón) Ámbátor az is megvan írva: „Azt bünteti, kit szeret, másként ő nem is tehet!...” PORCSALMI: Tudom, fiam, hogy ilyenkor nehéz a szó. A fájdalmat is, a belenyugvást is csak ti hordozzátok. APÁCZAINÉ: Édes kis leánkám! Még a tejem se tudta lenyelni... PORCSALMI: Itt van Jánoska. Örüljenek az élőnek! A halottat pedig hagyják nyugodni! Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő neve. APÁCZAI: Mindigre így marad meg emlékezetünkben. Kislánynak. Mivelhogy a halottak nem öregednek. APÁCZAINÉ: (felocsúdva körülnéz) Jánoskám!... Hol van Jánoska!? APÁCZAI: Hiszen tudod! Odahagytuk Ágnessel, nehogy megfázzon. Amúgy is olyan vékonypénzű. APÁCZAINÉ: (a szobájuk felé) Jánoskám! PORCSALMI: (Apáczaihoz) Tudom, hogy nem alkalmas a hely s az idő, de mégis meg kell kérdeznem: mi a szándékod ezután, fiam? A főbíró uram kérdezteti általam... Mert a nagyasszony megint üzent... APÁCZAI: (fájdalmasan) Annak a kis magzatnak a halála erre is jó alkalom!? PORCSALMI: (szánakozva) Nem úgy értette. Marasztalni akar... Viharos idők járnak... Úgy hirlik, a tatár rabláncra fűzte fejedelmünk egész seregét. Lengyelhonban, s a szorosokon özönlik befelé Erdélybe, s éget, rombol, amerre jár... APÁCZAI: És a fejedelem? PORCSALMI: A török letette, mivelhogy nem kért tőle engedélyt a hadjárathoz. APÁCZAI: Akkor hát se fejedelmünk, se seregünk, ki megvédne bennünket... APÁCZAI: Ezt hogy érti kegyelmed? PORCSALMI: Úgy, hogy György úr nem hajlandó letenni a fejedelmi süveget, a rendek választotta új fejedelem, Rhédei pedig elszaladt az üresen maradt fejedelmi szék elől Mármarosba. Most a török Barcsait küldi, hogy foglalja el az üresen maradt fejedelmi széket, ha kell, hát erőszakkal is. És most mind a kettő harcra Új Hevesi Napló 13
