Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai III
felállva, sétálva mondta, s most megáll Apáczai előtt) Sok szépet, s jót hallottam a magister uram felől... Nem jönne-é el Patakra, az én oskolámba? Tolnai uram mellé elkelnének az okos, fiatal fők. Mióta Comenius otthagyott minket, üres egy magisteri szék. APÁCZAI: (meglepődve) Megtisztelő a nagyasszonyom ajánlata, élnék is vele szívesen, de lopjam ki magam az országból most, hogy a fejedelem távol van? L.ZS.: Ember! Gondolja meg, mit beszél! Az a fejedelem mégiscsak a fiam! APÁCZAI: (meghajolva) Engedelmet! L.ZS.: (enyhültén) Na, tudom. Ha addig nem is, de halálom után előkapná, az bizonyos. Ez igaz... Akkor mit csináljak?... Adjon tanácsot! APÁCZAI: Engedelmével, kegyelmes asszonyom, támogassa oskolánkat némi benefictummal, s az ínséges időket nézve valamicske pénzadománnyal, hogy a tűzvész sújtotta épületet megújítva oskolánkat rangosabbá formálhassuk, s így Patak és Fehérvár után itt, Kolozsvárott is kivirágozhasson a tudomány oly gyengécske hajtása. L.ZS.: Meg kell adni, szépen beszélni azt tud... De lássuk, mire lenne az a benefictum? APÁCZAI: Arra gondoltunk, hogy az oskolában tanultakat a való életre is átvinnénk. Megtanulnák a deákok, hogyan kell fát oltani, szemezni, nemesíteni, jó lenne a kollégium konyhájára az alumnusok kosztolásához. L.ZS.: Jó, jó! De mire kell a nemesembernek tudni mindezt? Ott vannak a jobbágyai! APÁCZAI: A nemesember abból él, költekezik, amit a jobbágya jól-rosszul betakarít a hombárjába. De ha tudománnyal vezetné a nemes úr a gazdaságát, akkor többre tellenék nemesnek, jobbágynak egyaránt. Jutna adóra a jobbágynak, udvarházaik csinosítására a nemeseknek, könyvek nyomtatására, s talán még a lélek pallérozására is. L.ZS.: Mondja: nem sok ez egy embernek, amit kelmed vállal? Az én boldogult uram, kit vagyonnal, hatalommal ruházott fel a mi urunk és megtartónk, a tizedét sem bírta egy életen át elvégezni annak, amit maga itt egy fertályórában elénk lerakott. APÁCZAI: Én sem magam tolom előre. Vannak, hála az Úrnak, segítő társaim, akik bíznak kegyelmes asszonyom jóindulatában. Miért mondom mindezt? Mert ez a mi munkálkodásunk nem hiábavaló. Már mutatkoznak az ifjú tanítványaink között, kik az elszórt magot betakarítják. Az ifjú Bethlen, Pávai, Csernátori, s a többiek, akik folytatják, amit elkezdettünk, és édes hazánk szebb napokat is megér a mainál. (A nagyasszony fel-alá járkál) L.ZS.: Elég lenne a monostori benefictum? APÁCZAI: (meglepődve) Annyit nem is mertünk remélni. L.ZS.: Miért ne? Ha lúd, legyen kövér!... A pénzbeli segítségre pedig majd kimódolunk valamit... (Odaszól az apródnak, ki mindezidáig az ajtóban állt) Sebő fiam, hívd a számtartót, tegye írásba döntésünk, nehogy valaki megmásíthassa. (Apáczaihoz) Hány deákja van az oskolának? APÁCZAI: (gondolkodva) Száz alumnusunk, a Fehérvárról jöttek 20-an, a városban lakók pedig 56-an, nagyasszonyom. L.ZS.: Az alumnusokat miből kvártélyozzák s kosztolják? APÁCZAI: Az eklézsiái adományokból, de ebben az ínséges időben bizony eléggé megcsappant ez a jövedelem. L.ZS.: (Közben megjött a számtartó, s L.Zs. hozzáfordul) Akkor írja, Benedek uram: (diktál) Mi, özvegy I. Rákóczi Györgyné, született Lorántffy Zsuzsánna akaratom teljes tudatában a monostori birtokunkat minden jószágával, hozzá tartozó 10 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
