Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLV
- Na és, ha udvarolok? Szabad! Vagy nem? - vágja rá István, mint aki nem is törődik az egésszel, mintha nem is lenne ez számára fontos, miközben arrébb tesz egy tízkilós kristálycukorral teli papírzsákot. - De ha már így szóba jött, és így rákérdeztél, hát megmondom. Ha este nem sikerülne úgy a vadászat, ahogyan szeretném, én kimennék hajnalban is. Csakhogy akkor neked kellene egyedül nyitnod. Na, persze, csak ha megtennéd, mert jól tudom én, hogy nem könnyű azokat a nehéz vasrácsokat leemelni a raktárajtóról, de ha mégis vállalnád, én nagyon megköszönném neked. Mondom, csak ha este nem sikerül találkoznom a hatalmassággal.- Tudtam! Ugye, megmondtam, hogy akarsz valamit! Láttam az ábrázatodon, hogy kérni fogsz valamit! Menjél, csak menjél nyugodtan! Majd elbajlódom én a ráccsal, nem először csinálom, no meg este felrakni sem könnyebb, egy cseppet sem. Addig úgysem nyugszol, tudom, amíg a dologra pont nem kerül. Ismerlek én már, nagyon jól ismerlek. Na! Aztán csak ügyesen, és majd meséld el! - biztatja párját Pannika, és örül annak, hogy István, mint egy boldog kisgyerek, megkönnyebbülten nagyot sóhajt. A hátralévő félórában felszabadultan, dudorászva sertepertél Pista, tesz-vesz, pakolászik, de azért tízpercenként lesi az óráját, mert egyre türelmetlenebbül várja, hogy indulhasson már. 26 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
