Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Dávid Lajos: A szakmai együtthatásokról
nemcsak a tanítók és tanárok oktatása szívügye a szerzőnek, hanem a nevelés problémái általában is érdeklik. Gyakran leszűkíti a kört, a pedagógusnevelés gondjaira koncentrál, amelyek kapcsán nem kerüli meg a pszichológiai és nevelésszociológiai elvárásokat sem. Ismerjük többször hangsúlyozott gondolatát, miszerint „a pedagógus szakmai és szaktudása tudomány és művészet szimbiózisából táplálkozik.” A didaktika gyakorlati kérdései mellett elméleti fejtegetésekre is sor kerül a fejezetben. Anyanyelv, irodalom, gondolkodás összefüggései, ezek együvé érlelődése, és ezek vonzása arra szólít, hogy érdemes áldozatot is hozni, ha értői akarunk lenni az ilyenfajta gazdag műveltséganyagnak. A mesemondás, a játék, a drámajáték kisebb korban elengedhetetlen kellékei az emberré érésnek - hangsúlyozza a könyv. Hogyanok és miértek vonulnak fel bizonyításként az óvodai nevelés probléma-felvetéseiben, hogy megértsük, milyen égető a helyzet, és javítsunk rajta. Az Örkény-drámák tanításának didaktikai indokaiban a magyar irodalomoktatás egyik lényeges kérdését veti fel a szerző. Nem véletlenül, hiszen az írást megelőzte az „Örkény-drámák elemzése” című tanulmánykötete, amely mintegy elméleti alapozást nyújt a metodikai megoldásokhoz. Sajnos, irodalomtanításunk során többen idegen elemként kezeljük a drámai münem oktatását. Pedig eredményeit, amelyeknek természetes következménye lehet a drámakedvelők és a színháznézők nevelése, mi is elismerjük. Egyetértünk a szerző kitételével, miszerint a „dráma és színház» összeegyeztetésének «fontossága mind az élet, mind az iskola szükségletéből adódik”. A könyv második fejezetében a témakörhöz felsorakoztatott recenziókat olvashatunk, melyek L. Erdélyi Margit sokoldalú tájékozottságáról, széleskörű olvasottságáról adnak képet, nyilván nem teljeset. Jelen van itt szerzőként Thomas Gordon, Sigmund Freud, Bruno Bettelheim, Polgár László és mások. Témaként előkerül az analitikus pszichológia, az átlagtól eltérő gyermek pedagógiai-pszichológiai problematikája, a fegyelem, a figyelem, a nők okítása s a személyiségfejlesztés (tudjuk a szerzőről, hogy maga is vezetett ilyen kurzusokat gyerekeknek). E fejezet utolsó néhány írása átvezeti az olvasót a harmadik témacsokorhoz. Az Óvoda - iskola - egyetem című fejezet - még ha pragmatikus célzattal is - javarészt elméleti fejtegetéseket, előadásokat tartalmaz, oktatás- és nevelésszervezési kérdésekben koncipiálódnak a különböző szintű iskolai problémák, nem egy közülük vitaindító szándékkal van megírva. Hasznunkra kíván lenni a szakíró, amikor a XXI. századba átnyúló reformpedagógiai törekvésekről szól, amikor profizmusra buzdít. A könyvben érintett ismeretanyag és a sok pozitív impulzus összegzése e rövid írás keretében nem sorolható fel, de a tudatos javaslatok, a megfontolt értékelések, s a pozitív gondolkodás az építő továbblépést célozzák. A magyar pedagógusképzés Szlovákiában - különös tekintettel a nyitrai magyartanár-képzésre - már régen nem olyan, amilyennek a kívülállók hiszik, és amilyennek látni szeretnénk. Vigasztaló és reménykeltő azonban, hogy mégis vannak, akik szívükön viselik ezt a kérdést még akkor is, ha más tudományszak (a filológia) vonzáskörébe kerültek, s tényleges szellemi, pszichikai támaszt éppen akkor nyújtanak, amikor a pedagógustársadalom tekintélye csorbát szenvedett. L. Erdélyi Margit lényegi meglátásai, stílusos beszédmódja vonzó olvasmánnyá teszik a kötetet. Ezek a jegyek - véleményünk szerint - a tanár-szerző mentális bázisából és hiteles egyéniségéből minden lényegit nem is láttatnak. A sorokból mégis kisejlik az egyértelmű bizonyságtétel, hogy milyen értéket jelent az emberben hivatásának szeretete, a szakmai igényesség s a másik ember iránti felelősség. Új Hevesi Napló 103
