Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A tanya
is. Na és? Kihozza a rendőrséget? Ugyan... Bizonyítsa be, hogy az övé volt! Különben is, a rendőr elmegy, ő meg itt marad... Az asszony sarkon fordult, és elindult az erdő felé. A férje fejcsóválva kullogott utána. A többiek összenéztek, megrándították a vállukat, és tisztes távolságból követték őket. A fenyőfák ágai közt áttűzött a délutáni napsugár. A fákon madarak csiviteltek. Csend, napsugár, madárfütty... Olyan ideálisan szép, békés volt minden, csak éppen bennük dúlt a háború. Jucit még az se tudta jobb kedvre deríteni, hogy egy bogarászó feketerigó szinte az orra előtt ugrándozott. Keserű düh fojtogatta a torkát. Tudta, hogy a férjét is hasonló érzés gyötri, így aztán nem szólt semmit, csak bocsánatkérően hátrapillantott. Mit is mondhatott volna? Huszonöt év után szó nélkül is megérti egymást két ember. A tisztáson itt is, ott is apró faházak álltak. Némelyik mellett még egy-egy sátrat is fölvertek a vendégek számára. Embert azonban sehol se láttak. Bizonyosan kirándultak valahová. Aztán egyre sűrűbb lett az erdő. Az utat is benőtte a fű, ráhajlottak a bokrok.- Istenem, milyen tiszta a levegő! - sóhajtott föl Juci.- Az - hagyta rá Gubányi csak éppen nem nekünk való.- Ne is emlitsd, mert fölrobbanok a méregtől! - dörzsölt el két tolakodó könnycseppet a szeme sarkában az asszony. - Nem gondoltam volna erről a Piciről...- Mindig abban csalódik az ember, akiben a legjobban bízik...- No de... eh... ilyen hülye is csak én lehetek. A sűrűből erőteljes csörtetés hallatszott. Megtorpantak, szinte a földbe gyökerezett a lábuk.- Van itt vaddisznó? - kérdezte az asszony, miközben a szeme valami menedék után kutatott.- Nem tudom - válaszolt a férje, de ő is azt nézegette, melyik fára menekülhetnének, ha... - de az is lehet, hogy csak a vadász - fűzte hozzá nem éppen meggyőző hangsúllyal.- Hahó! Van itt valaki? - kiáltotta reménykedve.- Nyugi, csak én vagyok! - hallatszott a sűrűből Józsi hangja. - Ne kiabálj, inkább gyere, segíts cipelni ezt a rohadt létrát! A fene megesz vele ebben a bozótban. Gubányi megfogta a hatalmas létra végét, és szuszogva lépdelt a másik nyomában, miközben arcát, kezét csapkodták az ágak.- Mi a fenét csináltál ott a sűrűben ezzel a létrával?- Ezért mentem. Elköltözött az erdész, kár lett volna veszni hagyni ezt a príma létrát. Legalább öt darab ezres, ha nem több, ha az erdészettől kell megvenned.- Te elloptad az erdész létráját? - torpant meg Gubányi.- Igen, elloptam, ha ragaszkodsz ehhez a szóhoz. No és? Nem mindegy neked, ki viszi el? Olyan vagy, mint egy pap. Csak prédikálsz. Örülj neki, hogy én hoztam el, legalább neked is lesz egy jóképű létrád!- Nekem nem kell. Lopott létra nem kell!- Ne hülyéskedj, fogd meg, és vigyük!- Nem viszem, És elegem van ebből az egész cirkuszból!- Oké, pajtás, ahogy gondolod. Pisti! Gyere már, a szentségit, fogd meg a létra végét! Gubányiék előresiettek. Mire a többiek hazaértek a létrával, ők már útra készen álltak a tornácon.- Hát ti? - csodálkozott rájuk Pici. - Holnap kijön a tulaj, megalkudhattatok volna a tanyára. Kati elment kukoricáért. Este megsütjük a tűznél. Új Hevesi Napló 19
