Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Szervezetünk vegykonyhája
megtaláljuk a rengetegben, hogy felkutassuk azt a helyet, ahol anyánk örökre könnyű álmot ígér, hogy a Házsongárd jelképpé magasztosult sírhalmai, kopjafái, emlékkersztjei előtt letehessük - többek között - Szenczi Molnár Albertnek, Apáczai Csere Jánosnak, Tótfalusi Kis Miklósnak, Jósika Miklósnak, Kós Károlynak, Dsida Jenőnek a kegyelet virágait. Az a jutalmunk, hogy legalább gondolhatunk erre a földre. Mert jól tudjuk, Erdély, a maga 103 093 km2 kilométerével (az elcsatolás után a megmaradt magyar terület 92 833 km2) nem romantika, hanem valóság, nem Tündérország, hanem gyötrődő fájdalom, nem csupán a szülőföld melegét adja, inkább a szülőföld utáni vágyakozást, annak hiányát testesíti meg. „Erdély a beszélő kövek földje. Itt gazdagabb a forrás, szebb az erdő, melegebb a tűz, hamarabb kel fel a nap, s a rengeteg erdő balladákat zúg, meséket regél. A nemzet, amely saját emlékét veszni hagyja, saját síremlékét készíti. Kisajátított intézmények, ledöntött szobrok, elfoglalt, lerombolt templomok, meggyalázott temetők messzire kiáltják: minden röggel, amit elmos a pusztulás tengere, Európa lesz szegényebb.” (Domokos Pál Péter) Túlhajszolt tempójú világban élünk, és ezt már közhelyszámba megy felemlegetni. A folytonos sietségben, kapkodásban szinte soha nem jut idő arra, hogy önmagunkra vagy közvetlen környezetünkben élő társainkra, családtagjainkra igazán odafigyeljünk. Napi teendőinket afféle lélekölő munkaként, taposómalomként tesszük, és csak keveseknek adatott meg az a kiváltság, hogy kenyérkereső munkájukat élvezetből, passzióból, szenvedélyből is művelhessék. A mai ember már egyszerűen elvesztette azon ősi tudását, mely minden élethelyzetben segítségére lehetne, azáltal, hogy önmaga tudatára ébresztené, hogy az általa elvégzett cselekvések ne csak rutinmunkát, mechanikusan elvégzett „dolgozást”, és efféle aktusokat jelentsenek, hanem önmegvalósításának részei lehessenek. Ma már csak a jógik és hozzájuk hasonló csodabogarak tudják irányítani testmüködéseiket, holott ez a mai ember által lenézett és lekezelt ősembernek vagy a természetközeiben élő törzsek tagjainak mindennapi tudása, alapismeretei részét képezte, képezi. A legtöbb ember úgy használja szervezetét, mint a környezetében lévő számos szerkezetet és berendezést: bekapcsolja, mert szüksége van rá, és hagyja, hogy magától úgy működjön, ahogy tud, mert ő maga bizony nem ért annak működéséből semmit. Holott ugyanezek a szerkezetek valóságos csodák, és mindenféle kunsztot tudnak, ha szakavatott ember kezébe kerülnek, és valljuk be, hogy méltánytalanság is így bánnunk tárgyainkkal. Részben a feltalálók iránti tiszteletlenség miatt, másrészt a tárgyak iránti megbecsülés miatt, elvégre bennünket szolgálnak, helyettünk végeznek el olyasmiket, amit nekünk kényelmetlen vagy időrabló dolog lenne ma már megtenni. Mi mindent tud a szervezetünk? Elég, ha egyszerű, hétköznapi dolgokra gondolunk, és olykor tudatosabban figyeljük életműködéseinket. Szervezetünk nemcsak azért valóságos csoda, mert jórészt vízből áll, és szerkezetét tekintve ugyancsak laza atomi és molekuláris felépítést mutat, kívülről mégis teljesen szilárdnak és stabilnak tűnik, hanem Új Hevesi Napló 59
