Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Nyelvédesanyánk
igazságot. Hát akkor hogy lehet az, hogy mégis rémképek, szömylátomások szennyes esője záporozza tudatunkat, létünket? Voltak már korok, amikor a hazugságot tekintették igazságnak, és akkor az hirtelenében történelmi erővé vált, mivel az emberek ennek a szellemében cselekedtek. Szabad-e újra támadóink észjárása szerint gondolkozni? Úgy vélem, hogy igen. Induljunk ki a legrosszabb, legképtelenebb látomásból. Mi nemrég „szabadultunk” az őserdőből, nemrég másztunk le végleg a bizonyos fákról, és egy hosszú menetelés után megérkeztünk a Kárpát-medencébe, és itt csupa virágzó kultúrát találtunk. Mint primitívek, barbárok, itt képtelen hatalomra tettünk szert, és minden „butaságunk” ellenére mindent megtanultunk hirtelenében, amit a szellem ezen a földön napvilágra hozott, és potomnyi idő elteltével Európa egyik virágzó hatalma, tekintélyes népe volt a miénk. Ez igazi csoda. Ha egy „buta nyelvű, korlátolt” nép erre képes, akkor mit tehettek az igazán okosok? Ha mi szellemileg fejlődtünk, a nyelvünk hogyan maradhatott az ősprimitívség szintjén? Ez is csoda. Ilyet a világ nem pipált. Ellenfeleinknek jobb lenne a másik utat járniuk, mert abban legalább nincs ilyen misztikus elem. Bár valójában ellenük szól mind a kettő. Persze, az örök „butaság” és „ősprimitívség” hangsúlyozóit sérti az, ha gondolkodunk. Az eleve megzavarja a híres elméleteiket, vádjaikat. Nekik sokkal jobb, ha bármilyen életmegnyilvánulásukból az derül ki, hogy elviselhetetlen, alávaló lények vagyunk. Tőlük nem szabad megkérdeznünk, hogy nem azonosak-e azokkal, akik a mi Szent Koronánkat csúfolták, és a nagybácsi hálósapkájának nevezték. Nem tudják, hogy az egész emberiség ritka értéke, és jelenleg épp jogos tulajdonosánál van. Hasonlóképpen szent a mi számunkra a mi nyelvünk is, most ezt cibálják, tépik, gyalázzák. Az imént láttuk, hogy az számukra nem vezet jóra, ha mi gondolkodunk. Módszerüket követve kezdhetünk-e mi más nyelveket ilyen koncepciós per alapján vizsgálni, és juthatunk-e hasonló eredményre? Elvből sem tesszük, mert az ő módszereik idegenek a számunkra. De próbálnánk megtenni! Emberiség elleni bűntett lenne nyomban a jelenlegi támadóink szerint. íme a hazugságvárban fogant igazság: a rút támadás itt csak egyirányú lehet, ha csak védekezünk, az egymagában is bűntett. Hosszú ideig azt hirdették a tankönyveink, hogy jelenleg háromezer beszélt nyelv van, ám lehet, hogy sokkal több, vannak, akik szerint négyezer-négyszáz. Érdekes, hogy nyelvünk nagy vádlói tudományukban nem jutnak odáig, hogy hasonló gyenge, semmire se jó nyelveket még említenének - legalább miheztartás végett. Ha dühöngésük közben egy-két percre kijózanodtak volna, akkor kezükbe vehettek volna olyan könyveket, amelyekből megtudhatták volna, hogy most is beszélnek a földön olyan nyelveket, amelyekben a színekre csak két külön szó van. Mit kezdenének ezek a tajtékos szájúak az ilyen nyelvekkel, pedig édesanyjuk élhetett volna olyan helyen, ahol ezeknek valamelyikét beszélik? Ezt a jó anyanyelvet is az emberi butaság megnyilvánulásának néznék? De mi jogon? Miért nem keresnék benne a szépet? Mert az őbelőlük teljesen hiányzik. Aki teljesen süket, annak nehéz a zenét megmagyarázni. Lehet, hogy nyelvünk felbőszült támadói tudnának több kérdésemre válaszolni. Lehet, hogy kész feleletük van. Esetleg az, hogy ők nagyon jól „tudják”, hogy a nyelveknek bizonyos rangsoruk van, csak hát minket szemeltek ki áldozatul, és beérik ezzel, másoknak nem akarnak kellemetlenkedni. Ám ha így van, nagy lángelméjük nem hirdet mást, mint az egykori Szovjetunió nyelvésze, Maar. Új Hevesi Napló 41
