Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai
APÁCZAI: Botor beszéd az, amice Pávai! Mindenekelőtt világos, hogy az anyai nyelven való okoskodás, tanulás viszi előbbre a nemzetet. Ezt hirdetik a patakiak, a cseh Comenius, Alsted, Ramus, Forcius, de még a nagy Cartesius is. Nézzük csak meg az anglusokat, a hollandusokat, a frankokat! Mind a maga nyelvén tanul és oktat. Viszi is előbbre, s van hazai neve mindennek, nem ügy, mint mifelénk. Ha egy csinált dolgot, szerszámot vesz a kezébe a magunk fajtájabeli, csak németül vagy latinul tudja a nevét. Vajon mi nem tudnánk annyit, mint más nemzetség fiai? Dehogynem, amice Pávai! Csak a tudás fundamentomát az anyai nyelvre kell rakni, nem a futóhomok latinra, amit apránként elhord az idők szele, nem lévén nép, ki tovább fenntartaná. BETHLEN: De ha nincs olyas szavunk, akkor hogyan tesszük át magyarra? APÁCZAI: Ha nincs, amice, Bethlen, majd kigondolunk. Ez lesz a munkánk! S ha megízlelik a deákok ennek a gyönyörűségét, majd örömüket is fellelik benne. (Búcsúzóul) No, majd holnap meglátjuk! (Újabb csengetés) SÁRA NÉNI: (Kijön a házból) Micsoda járkálás! Tizenhárom évet leéltem a második urammal ebben a házban, de ennyi ember csak a temetése napján fordult itt meg. Az a sok asszony! Mert hát ü azokhoz értett, hogy az Isten bűnömül ne vegye... APÁCZAI: (félbeszakítja) Csak maradjon, Sára néni! A deák urak már úgyis menni készülnek, majd ők kaput nyitnak. (Sára néni visszafordul a házba) PÁVAI ÉS BETHLEN: (Meghajolnak és elköszönnek) Jó egészséget a professzor úrnak! (Kinyitják a kaput, s meghökkenve visszalépnek, s a belépőnek köszönnek) Jó egészséget! KERESZTÚRI: Jó egészséget, amice Bethlen!... Hogy ízlik az eledel az új jászolból? BETHLEN: (tisztelettel) A magiszter uram tápláléka még tart a lelkiekben. KERESZTÚRI: Hát te, öcsém? Kit tisztelhetek benned? KERESZTÚRI: A marosszéki Pávai Ádám ivadéka vagyok. KERESZTÚRI: Aki egy időben tordai tanítómester is volt? PÁVAI: Annak, uram. KERESZTÚRI: Akkor, öcsém, csak igyekezz, hogy apádat túlnőhesd becsületben, tisztességben. Sok jót hallottam felőle! PÁVAI: Köszönöm, uram, azon fáradozom. APÁCZAI: (Eléje siet) Keresztúri uram! Nem vártam ilyen hamar. Úgy illett volna, hogy én tiszteljem meg házában... KERESZTÚRI: Mifelénk, magiszter uram, az a szokás, hogy az újonnan jött családhoz férfiembernek kell elsőben benyitni. Az szerencsét hoz a családra. Gondoltam: mért ne legyek én a szerencsehozó? Bár a reformáta eklézsiában nem divat a babona, de sohasem tudhatja a földi halandó, mikor tesz jót vagy rosszat az Úrnak... Meg az igazat megvallva kíváncsi is voltam arra a fiatalemberre, kinek jöttének a híre megelőzte őt magát. APÁCZAI: Nem szolgáltam rá, Isten látja lelkemet, hogy csudálatomra járjanak, már elnézést... KERESZTÚRI: A magiszter uramról az a hír járja, hogy többre vitte, mint más hazánkfia a külhonban. Sokkal többre. APÁCZAI: (A diófaasztalhoz, székhez tessékeli) Az asszonynép ilyenkor fürdeti a kisfiúnkat, s mivel csak egy szobánk van, hát csak itt kínálom hellyel. KERESZTÚRI: Sose mentegetőzzön, magiszter uram Nagyon jó lesz itt is... De most fordítsuk másra a szót! Nálam van a magiszter uram nyomtatása, a Logikácska. Olvasgatván, igen sok hasonlatos dolgot látok benne, mint amivel én küszködök. Új Hevesi Napló 23
