Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai
APÁCZAI: De én nem élek itallal. SÁRA NÉNI: Egyformák magik mind. Egyik a pálinkás fiaskó nyakát ölelgeti, másik a könyveket. Mindegyiktől csak megbolondul az ember! Én, látja, sohase olvastam, mégis itt vagyok. Már biz’ én megmondom: ami szívemen, az a számon! Itt ez a fiatal, jóravaló menyecske, osztán egész álló nap nincs, aki egy kicsint is meglapogatná! Hát ki hallott ilyet? APÁCZAI: Más is van a világon, Sára néni, nemcsak a lapogatás! (Odalép Alettához, s magához vonja) Beszéltem Bisterfeld rektor úrral. A poétikai osztály kollaborátora leszek. Bár a doktori titulusomnál fogva többet érdemelnék, de Bisterfeld uram nem akarja, hogy a régóta tanító kollégák megsértődjenek és szóbeszédre adjon alkalmat, hogy eléjük helyez engem... (Odamegy Jancsikához, kiemeli a rengőbői, s feltartja) Ilyen nagyra nőj! (Visszateszi, majd folytatja a beszédet) Már megbeszéltük a járandóságomat is. Kétszázötven forint egy évre, meg a naturáliák. Bor, tüzelőfa, búza, húsvéti bárány, hízó kappan karácsonyra, és más egyebek... APÁCZAINÉ: Édes Istenem! Hát hogy fogunk abból megélni? Apám házánál egy hónap elteltével megfordult ennyi pénz! APÁCZAI: Azt nem úgy kell venned! Itt más az élet. El sem tudod költeni, majd meglásd! (Újabb csengetés a kapun) SÁRA NÉNI: (Zsörtölődve) Már megint kit hord erre... majd mondtam kicsoda! Nincs az embernek nyugta a saját portáján! (Kaput nyit) PÁVAI, BETHLEN: (Ijedten) Apáczai professzor urat bátorkodunk keresni... SÁRA NÉNI: Bátorkodnak! Bátorkodnak, közben majd kitörik a kaput!... APÁCZAI: (Sietve közbelép) Jöjjenek csak jöjjenek csak beljebb, amice Pávai. (Alettához) Ő lesz a korrepetitorom a poétikai osztályban. Ez a vasgyúró meg Bethlen kancellárius uram fiacskája, Miklós. A fejedelmi oskolából jött át hozzánk poétikát tanulni. (Bethlenhez) Keresztúri uram nem tanított poétikát? BETHLEN: Ő másképp tanít. APÁCZAI: Hogy másképp? BETHLEN: Beszélni... latinul... és nem kell tudni a deklinációkat. APÁCZAI: Értem... szóval már őt is megcsapta a Comenius, meg a pataki Tolnai Dali tanításának a szele... Hát azt nálam sem kell majd skandálni. (Barátságosan megveregeti a fiú vállát) SARA NÉNI: Hát az estebéddel mi lesz? Itt merevedik meg a finom máié... APÁCZAI: Még egy kicsit várjon vele, Sára néni! Elébb jóltartjuk a lelkieket. (Sára néni és Aletta Jancsikával el. Apáczai utánuk szól.) Ugyan, Sára néni, küldje már ki Bethlen urammal azt a könyvet, amely az asztalomra van készítve! (Bethlen utánuk megy, de az ajtóból már fordul is vissza a könyvvel) No, amice, holnaptól kezdve ebből a könyvből fogunk leckét venni! BETHLEN: (Olvassa) Vergilius:Georgica ... Nem Horatius a holnapi... APÁCZAI: Az csak memoriternek. Emezt pedig megpróbáljuk áttenni közös erővel magyarra. Sokkal épületesebb dolog, mint érthetetlen passzusokat skandálni. Meglátjuk. Miképp hangzik Vergilius hexametere az anyai nyelven. Vajon van-e olyan erőteljes, fenséges és szépen hangzó, mint a latin? És vajon mennyit tudunk mi magyarul megnevezni a csinálmányokból? Ismerjük-e a lett dolgok neveit!? PÁVAI: De a kollégiumban a kollaborátor urak mind azt tartják, hogy a magyar nyelv alábbvaló a latinnál, s csak a tudatlan parasztok beszélik. A tanult ember latinul kommunikál. 22 XII. évfolyam 2. szám—február
