Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - L. Erdélyi Margit: Az irodalom kontinuitásának vetületei
Alabán Ferenc vonatkozó irodalomtörténeti és -kritikai írásai külföldön és hazai tudományos/irodalmi szakfolyóiratokban jelentek meg, összegező értékeléseit nem egy nemzetközi szintű konferencián, szimpóziumon hallhattuk. Munkássága során az egyetemes értékek mellett állandó jelleggel pártfogolta a kisebbségi irodalom kezdő vagy kiforrott alkotóit, egyetemi oktatóként pedig az ezirányú tehetséggondozást is folyamatosan felvállalta. A szlovákiai magyar líratermésről értekezik, amikor felteszi a kérdést Quo vadis neoavantgárd? A témán belül több megszorítással él, a szlovákiai törekvéseket elválasztja a vajdasági irodalomban a Symposion által megvalósított változatától s csakúgy a párizsi Magyar Műhely által képviselt modelltől. A szlovákiai magyar irodalomban bizonyos értelemben az avantgárd tradíciójáról is szólhatunk, hiszen Forbáth Imre lírai útkeresései éppen ezt példázzák, noha közvetlen kapcsolata a maiakkal nem mutatható ki. A neoavantgárd törekvések motívumait és összegezését három lírikus munkásságában vizsgálja az irodalomtörténész szakíró, mégpedig Cselényi László, Tőzsér Árpád és Juhász R. József költői törekvéseiben / termékeiben. Cselényi László kezdeti nagy elismeréssel fogadott lírikusi magatartása az Erők című kötettel lezárul. Új, neoavantgárd hatások érik az 1965-66-os, majd az 1968-70-es párizsi tartózkodásakor. A költő formanyelve, alkotói móduszai teljességgel megváltoznak. Élményei, tapasztalatai - amelyek Eliot, Pound, Beckett és mások, illetve a magyarok közül főleg Kassák Lajos, Szilágyi Domokos, Weöres Sándor, Tandori Dezső munkásságának megismerésével s a Magyar Műhely „költői titkainak” feltárásával - bővülnek, eredetivé, egyénivé, újszerűvé varázsolják költészetét. Ezáltal Cselényi a magyar líra jelentős újító alkotója lett, szlovákiai viszonylatban pedig poétikai forradalmárnak számított. A költő módszereit; komponálási - szerkesztői - technikai - nyelvi-stilisztikai eljárásait egyaránt bemutatja a tanulmány írója. Tőzsér Árpád, a kortárs költő szintén bekerül a neoavantgárd vonzáskörébe. Már a hatvanas években foglalkozik a neoavantgárd elméleti és gyakorlati kérdéseivel, de csak a nyolcvanas években történik meg nála a feltűnő újítás, a vizuális elemek kifejező alkalmazása, lásd pl. a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötetét. Szemléletváltása ekkor már az európaiság felé tendál, az addig jellemző kisebbségi, szociális attitűdtől szinte már elszakad. Tudományos-elméleti és költői-gyakorlati felkészültsége az egész szlovákiai lírát/irodalmat pozitív változásokra készteti. A fdozófiai-poétikai tisztánlátása folyamatosan megtámogatja művészi értékrendjét, esztétikai elemző-értékelő munkáit, esetünkben az avantgárd hozadékának elfogadását és kellő elfogadtatását a magyar irodalom viszonylatában is. Juhász R. József költő, performer szabadversei, vizuális költészete és akció-előadásai a tanulmány szerzője szerint szintén figyelemre méltóak. Színes skálájú, többdimenziós költészet az övé, amely egy sajátos életanyagot a nyelv, az akusztikai és optikai effektusok művészi erejével hoz mozgásba, s ez fölöttébb sajátossá teszi alkotásait. Alabán tanulmánya tömör összevetését tartalmazza mindhárom említett költő művészi törekvéseinek, amelyek a motívumok, a források, az életanyag, a fejlődési tendenciák tekintetében erősen különböznek ugyan, de mindenképpen összetartoznak a tekintetben, hogy szükebb hazánkban művészeti reformot teremtettek. Poétikai újításaikkal egy jellemző, furcsa, vonzó világot fókuszolnak, s nemcsak az irodalom egy sajátos (avantgárd) korszakát képviselik, hanem előremutatnak a posztmodern felé is, bizonyítva az irodalom egészséges dinamizmusát. A szlovákiai magyar irodalom 1945 utáni szélesebb kontextusú vizsgálatát olvashatjuk a következő alfejezetben. A szerző kitér arra a jellemzőkre, amelyek a valóságirodalom és a népi motívumok tényezőit érintik. A motiváltság vonzatait nézve a szlovákiai magyar irodalom általában és javarészt az anyaországi magyar, a szlovák, a cseh és más nemzeti kisebbségi magyar irodalmakban lelt forrásra, ebből következően Új Hevesi Napló 109
