Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - L. Erdélyi Margit: Az irodalom kontinuitásának vetületei
megtalálhatók etikai és esztétikai értékrendjében az egyetemes irodalmi kvalitásra törekvések csakúgy, mint a kisebbségi lét társadalmi és egyéni komponensei. A két különböző tendencia megjelenítésére egyaránt találunk alkotói példákat, csúcsteljesítménynek leggyakrabban a kétféle irányultság (európaiság és kisebbségi lét) ötvözete számít, olyan formában, amikor is a küzdés a megmaradásért, az anyanyelvű művelődés és művészetteremtés — megtartva hagyomány adta értékeit - átlép az európai szintű szellemi „érdekképviseletbe”. Az epikában Dobos László, Duba Gyula, Mács József, Gál Sándor, Zalabai Zsigmond, Grendel Lajos és mások képviselik ezt a tendenciát. A Fábry Zoltán által kimondott „valóságirodalom” fogalmát több írónk/költőnk leegyszerűsítve értelmezte a kisebbségi emberi-tárgyi valóság bemutatására. Az ötvenes évek második felében azonban már érződik 1956 hatása, az Irodalmi Szemle megjelenése, a „nyolcak” antológiája, - általuk eszmei és esztétikai váltás történik. A programadók - Tőzsér Árpád, Cselényi László, Zs. Nagy Lajos - vitáihoz, terveihez igyekszik felzárkózni a többi kortárs és a fiatalok. A jelen bizonytalan, változékony helyzeteinek művészi megformálására változatos költői „beszédek” születnek, amelyek nem egy esetben egyetemes mércével mérhető értékhordozók. Vizsgált könyvünk egyik alfejezete, A valóság keresésétől az esztétikum megtalálásáig című, Tőzsér Árpád tanulmányairól és esszéiről ad összefoglaló értékelést. Tőzsér vállalt kettős szerepe - a költői és műbirálói - teljes szimbiózisban él egymással, s mindkettő szellemi hozadékot jelent mind a társadalmi, mind az irodalmi közgondolkodásban. Előrevivő vitái, esztétikai ítélkezései „értékprovokációk”. Alabán Ferenc gondosan elemzi a tanulmányíró és kritikus Tőzsér munkásságát. Az irodalom valósága című tanulmánykötettel (1970) kezd, majd folytatja a Genezis (1979), a Szavak barlangjában (1980), az Escorial Közép-Európában (1992) című jelentős gyűjteményekkel. Az utóbbiban a líra vizsgálata mellett a szlovákiai magyar epika elemzését (főleg Dobosét és Grendelét) is megtaláljuk, mintegy a Duba Gyula-i analizáló jelenlétet igazolva s egyben opponálva. Ismertetett kötetünk harmadik fejezete „A megújulás vetületei”, amely többek közt hangsúlyozottan azt taglalja, hogy a számítógép univerzális térhódítása mennyiben bővíti az irodalom-interpretációk lehetőségeit. A komputer révén bevezetett eljárások nem egy esetben módosítják a műfajokat, az értékrendet, a szépirodalom eszköztárát, és megreformálják az irodalomtudományi kutatásokat is. Napjainkban a jelentős elektronikai közvetítők nagyban átveszik az irodalomolvasók „valódi” funkcióját, s újfajta esztétikai kommunikációt teremtenek. Az irodalmi szöveg-/alkotás-/vizsgálatok, az irodalmi kontextusok üzenete a műszaki eszközök felhasználásával egyre kiterjedtebb. A műfordítás-irodalom kultiválása, a komparatisztikai vizsgálatok némi térhódítása új feladatok, új lehetőségek, új érdekek megfogalmazását teszik lehetővé. Ezek együttesen provokálják a szépirodalom és az irodalomtudomány metamorfózisát s az irodalomoktatás módszereinek megreformálását. Alabán Ferenc tudományos igénnyel megírt könyvéről végezetül elmondhatjuk, hogy mély merítéssel válogat az elemzendő problémakörökből, s gondos szelekcióval valósítja meg az anyag kompakt, rendezett kivitelezését. Az irodalom genezisére, metamorfózisára és recepciójára vonatkozó gondolatainak taglalása a hermeneutika dimenzióiban mozog, s általa mutatja be és tágítja a(z) (meg)értés horizontjait. A szerző előítélettől mentes bíráló magatartása az irodalom esztétikumának felismerésében, megértésében és kifejtésében értékkutatásra, értékteremtésre ösztönzi olvasóját. 110 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
