Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLIII.
Most azonban nem érzett ilyen áramütésszerű idegességet, annak ellenére sem, hogy nem mindennapi nagyságú, egyedüli kanra várt. Megfontolt, lassú mozdulattal nyúlt puskájáért, és ki is biztosította. Jól tudta, hogy a világos tónusú, száraz fíivü részre mindjárt kiér a disznó, s ott kell meglőnie. Óvatosan mozdult, helyezkedett az alacsony, de kényelmes háromlábú vadászszékén, úgy, hogy majd a legmegfelőbben tudjon lövést leadni. A szék lábait ő fűrészelte le olyan méretűre, ami lehetővé tette, hogy ülő helyzetben térdére könyökölve tudja feltámasztani a fegyvert. A széklábak végére pedig műanyag pezsgösdugókat húzott, így azok nem süppedtek be a földbe. Már a céltávcsövön keresztül figyelte az erdő szélét, hogy hol bújik ki a nagy disznó, amikor a fenyves és a füves rész közötti meredek oldalon egyszerre három fekete foltot látott leszaladni, legurulni. Lekapta a puskát a szeme elől, erőltetve nézett és hallgatózott, mert akkor már tudta, hogy nem az általa remélt nagy remete az, ami közeledik a kukoricatábla felé. Zizegett, susogott a száraz fű, s még két malac szaladt le. Majd néhány másodperc múlva a koca feje is ott sötétlett már a szélső fenyőfák alatt. Malacos koca öt szép malaccal.- Mi a fene! Ezeknek nem is láttam a nyomát. Ezek valahonnét messzebbről érkezhettek, mert igen sokára értek ide. A koca óvatossága, tétovázása is arra utal, hogy most járnak itt először. Mit is csináljak már? — kérdezte önmagától Gáspár, mert elbizonytalanodott. A puska a térdén keresztben még mindig kibiztosítva, lövésre készen feküdt, de néhány másodperc gondolkodásra volt szüksége. A nagy az éjszaka itt volt. Az ma is enni akar. Már neki is itt kellene lennie, valószínű, hogy jön is, vagy inkább jött is, azaz errefelé tarthatott, ám ha meghallotta a malacok hangját, megtorpant, megállt, s vagy visszaugrott, vagy irányt változtatott. Azaz ma már ide nem jön, akkor meg lövök egy szép malacot - s ezzel az elhatározással térdére igazította a fegyvert feltámasztó kezének könyökét, és ráhajolt a céltávcsőre. Gáspár nagyon szerette a malachúst. A vadhúsból készült ételeket rendszerint ő készítette el. Mivel nem volt arra kényszerítve, hogy gyakorta főzzön, az alkalmankénti szakácskodás ünnep volt számára, szivesen csinálta. Ráérősen, gyakran kóstolgatva, közben jóízűen sörözgetve. Vadmalac-húsból kétféle finomságot szokott készíteni. Sült húst, amit ő csak vadmalac-pecsenyének hív. És levest. Tejfölösen, tárkonyosán. A pecsenyét a nagyobb darab húsokból, elsősorban a combból és a gerincből csinálja. Először alaposan bedörzsöli sóval, kicsit állni hagyja, hogy a só beleivódjon, majd fokhagymagerezdekkel bőségesen megspékeli. Más fűszert nem is használ. Amikor az alufóliával beborított tepsiben az aláöntött félbögrényi vízben megpuhul, átsül, leveszi a fóliát, és ropogósra süti. Amíg az étel készen nincs, ő nem hagyja ott a tűzhelyet, ő addig mást nem csinál. Iszogatja a sörét, és figyeli, nézegeti, kóstolgatja készülő művét. A tepsiben sercegő, illatozó pecsenyét gyakran locsolgatja, sörrel megöntözgeti, mert attól lesz az szép piros és ropogós. A fokhagymás vadmalac-pecsenyéhez krumplipürét készít, és apróra vágott vöröshagymával s pici étolajjal összekevert hordós, savanyú káposztát kínál hozzá. A megmaradt sült hús hidegen is fenséges. Csak úgy, kenyérrel. A tárkonyos, tejfölös vadmalac-leves elkészítése már bonyolultabb, s több munkát is kíván. De megéri. Már csak azért is megéri, mert az egész család imádja, s amíg az tart, Gazsi fürdik a válogatott dicséretekben.- Apuka! Ez valami csoda! Egyenesen isteni! Ilyen finomságot csak te tudsz főzni. Csak az a kár, hogy ritkán. Ha mindennap ehetnénk, ugyan hány nap után unnánk meg? - ilyeneket vagy ehhez hasonlókat mondogatnak, miközben jó étvággyal kanalazzák a puhára főtt, ízletes húsokat, és a savanykás, tárkonnyal ízesített tejfölös levet. Gazsi megelégedett, 10 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
