Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka
Sfipor Elemér a fia//cá ávwyé/va (regényrészlet) 1551 áprilisában érkezett meg a nádori helytartói bíróság pecsétes levele, mely szerint a Révay Ferenc nádori helytartó elnöklete alatt összeült bíróság által a Tegenyei Tamás ellen elkövetett hat rendbeli nagyobb hatalmaskodás miatt Mátyás és II. Ulászló még érvényben lévő végzései szerint Dobó Ferenc, István és Domokos fej- és jószágvesztésre ítéltetnek. Az elkobzott javak kétharmada a bíróságot, egyharmada a panaszost illeti. A bíróság az ítélet végrehajtása okából megkeresi a leleszi konventet. A hat rovás. Dobó lassan olvasta, jól elolvasta. Kinézett a tárt ablakon, látta, mint emelkedik a bástya, hallotta a katonák énekét, a lovak nyerítését. Elkomorult. - Most nincs időm meghalni. Asztala fiába zárta az írást, és ahogy ott állt, összeszorított foggal, lábát szétvetve, felsötétlett előtte a Perényiek alakja. Imréé, a nádoré, aki elvette örökségüket, Péteré, a fiáé, aki elfoglalta az ungi birtokait, és Gáboré, aki immár megsuhogtatja feje fölött a pallost. Bitangok. Magában mormogott, s dehogy szólt volna Sárának egy szót is, aki már méhében hordozta magzatát. Ők ugyan nem mentek el ügyük tárgyalására, ő Dersy Ferenc püspöki ügyészt kérte meg ügyük képviseletére, aki hivatkozott a Dobó testvérek országos elfoglaltságára, a haza védelmében, de Tegenyei Tamás letette az esküt panasza valóságára. Lelke rajta. A Dobó birtoknak még az egyharmada is megérte a hamis esküvést. Ő pontosan tudta, miként fog a Perényiek kezébe kerülni a Dobó birtok. Nemcsak az egyharmad, hanem a bíróság kétharmada is. Buda eleste után a török terület többszáz kilométerrel feljebb került, és Ferdinánd a kétszeri kudarc érzésével jónak látta először fegyverszünetet, majd 1547 júniusában békét kötni a szultánnal. Szégyenletes volt ez a béke Magyarországra nézve, mert az ország középső és déli részéről való lemondást jelentette, úgy, hogy a király a békekötés tényét csak az év végén merte bejelenteni a magyar tanácsnak. Erdélyről nem intézkedett a békekötés, mert Szolimán ragaszkodott ahhoz, hogy ez az országrész az övé, csak átadta az ő „kedves fiának”, János Zsigmondnak, Zápolya János gyermekének, akit a törökök Isztfánnak neveztek. A török politikának egyik alapelve volt, hogy a kettészakadt Magyarországot nem szabad egyesíteni. A magyar állami gondolat azonban kiirthatatlanul élt, s Erdélyért tíz éven át 1551-ig, Erdély birtokbavételéig szívós diplomáciai küzdelem folyt. Ennek a küzdelemnek a hőse Fráter György, a Zápolya család egykori házi szolgája, majd pálosrendi barát, sajóládi perjel, váradi püspök, bíboros, akinek hol csellel, hol erőszakkal, fegyverrel sikerült rávenni az özvegy Izabella királynőt, hogy Erdélyt átadja a koronával együtt Ferdinánd királynak, cserébe a fiatal János Zsigmond megkapja Oppeln hercegségét, évi 25 ezer arany forint jövedelemmel, Izabella pedig azt a 140 ezer aranyforintot, amelynek értékében férje annak idején a magyar várak sokaságát adta jegyajándékként neki. Izabella kivonult Lengyelországba, miután fiát Ferdinánd egyik leányával eljegyezték, Martinuzzi György barát pedig tragikus áldozata lett annak, hogy a két országrész egyesítéséért vívott harcában kénytelen volt törökbarátságot színlelni. Amikor Lippa ostrománál szabad elvonulást biztosított Ulemán basának, gyanússá tette magát, s az Új Hevesi Napló 9
