Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka
Erdélyt elfoglaló királyi csapatok egyik vezérének Sforza Pallavicini őrgrófnak a bérgyilkosai szúrták le alvinci kastélyában. Hetven napig hevert temetetlenül, szolgái keservesen siratták: akármit is követett el, nekünk mindig jó urunk volt. Mindössze ennyi búcsúbeszéd hangzott el annak a szerb- horvát születésű embernek teteme felett, aki a magyar állami gondolatért áldozta vérét. *** A szultán konstantinápolyi palotájában félelmetessé nőtt a csend. Reggel még a háremben volt némi zaj. Szolimán feleségei, csiribiri népség, a márvány medencében fürödtek és a vizet paskolva egymást fröcskölték, de a szultán papucsa sarkával fejbe verte Mohamedet, a hárem vékony hangú őrét, s ott is egyszeriben csend lett. A fogadóterem arany kárpitja előtt ült a nagyúr, négy párna tetejében, s előtte arcra borulva Ibrahim nagyvezír, az ő legbelsőbb bizalmasa. Ibrahimot korán hívatta, s a nagyvezír, amint körülnézett a teremben, látta, hogy egyedül van, a tanács, a Diván hiányzik, rögtön arcra borult, mert tudta, hogy most olyasmi következik, ami csak kettejükre tartozik. Baj. Szolimán szelíden kezdte:- Te mocsok. Alábbvalóbb vagy, mint a legutolsó hitetlen kutya, akinek valaha is karón láttam a büzlő koponyáját.- Jaj! - nyögte Ibrahim.- Titokban osont hozzám Erdélyből kedvelt leányunk, Izabella követet és elmondta, hogy a mi szeretett fiunkkal, Isztfánnal el kellett hagynia az országot, s oda bevonultak a hitvány német király seregei.- Tudom, fényességes arcú uram - motyogta a nagyvezír, és turbánja alól lassan gömbölyödni kezdtek verejtékének csöppjei.- Tudod? - üvöltötte Szolimán. És Ibrahim csak azért fohászkodott Állatihoz, hogy fel ne keljen párnáiról Szolimán, mert akkor meg fogja rugdosni, és az fájdalmas dolog, még akkor is, ha a csontok olyan jól be vannak takarva hájjal, mint az ő kaftánja alatt.- Éppen jelenteni akartam a fehér barát álnok praktikáját, mert ő vitte végbe ezt a gazságot.- Hát téged miért tartalak én kegyelmemben? - ordította a nagyúr. Micsoda kémeid vannak neked, hogy nem láttál a barát fejébe?- Olyan alázatos hívünknek mutatkozott, barátsággal, adóval, ajándékkal.- Gondoskodjál, hogy a feje itt legyen a palotám előtt a legmagasabb karó dísze!- Késő, óh, hatalmas padisah. Már megölték.- Kik? - förmedt rá Szolimán.- Ferdinánd emberei, akiknek kezére játszotta Erdélyt.- Allah nem azért adott két szemet akár a gyaurnak is, hogy kétfelé nézzen vele. De ha már kétfelé néz, lássa meg, honnan döfik le. Nagy barom volt a te barátod, Ibrahim. Megérdemelte. Neked is csak az a szerencséd, hogy győzelmesen hordoztad a próféta lobogóját Persiában, különben a legszebb zöld selyemzsinórt adnám a nyakadra.- Kegyelem, uram! - siránkozott Ibrahim, aki a zöld zsinór hallatára rémeket kezdett látni. Tudta, hogy Szolimán szívében nincs irgalom. Megjelent előtte hét kisded csecsemő kihűlt testének képe. Szolimán hét fiáé, akiket megöletett, hogy legkedvesebb feleségétől, Roxelántól született fiának, Szelimnek biztosítsa a trónt.- Te kutya! - süvöltött végig a szultán hangja a libegő selyemfuggönyök között -, vidd a parancsot Magyarországba Alinak és Ahmednek és Szokoli Mohamednek, hogy 10 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
