Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - KÖZÉLET - Bársony András: Civil társadalom és a szociológia emberképe
(individuális és csoport) autonómia, a pluralitás, a jogállamiság és a civilitás követelményeit. A civil társadalom tág teret nyit a közügyek megvitatásának, lehetővé téve, hogy az így létrehozott közvélemény befolyásolhassa a politikai és jogi nyilvánosságon belüli vitákat, és nem hivatalos kontroll alá vonhassa a hatalmat gyakorlók és törvényhozók cselekedeteit és döntéseit. Azt mondhatjuk tehát, hogy akkor létezik civil társadalom, ha az emberek folyamatosan törekednek arra, hogy ellenőrzést gyakoroljanak saját életfeltételeik alakulása felett (reflexiós éberség), s ténylegesen és láthatóan befolyásolják a különböző nyilvános területek és intézmények idevágó döntéseit. A civil társadalom működésének ideáltípusa csak akkor kerekedik felül, és csak akkor valósul meg - még ha részlegesen is - hogyha a döntés preferált módjának tekinti a dialógust, támogatja a toleranciát és az „idegenek közötti” társadalmi bizalomra épül. Továbbá lojalitást és odaadást fejez ki amellett, hogy megköveteli az integrációt. Nézzük, milyen viszony van a „civilitás” és „emberség” (decency) fogalmai között: mindkettő közvetlenül kapcsolódik az „elismerés” (recognition) és a „tisztelet” (respect) fogalmához. Tehát hogy elfogadjuk a másikat, mint elemi és elidegeníthetetlen jogok birtokosát, így lehetővé tesszük a másiknak, hogy gyakorolja őket. Ide tartozik a sajátunktól eltérő nézetek tolerálása, hogy a legalitás határain belül - saját meggyőződésünk és értékeink szerint rendezzék el az életüket, valamint a készség a modus vivendi (két, esetleg ellentétesnek is mondható elképzelés egymás melletti létezése) megtalálására. Emberünk, aki civil, egyben nyitottságot is kell, hogy prezentáljon, ne csak elfogadja, hanem érdeklődjön az iránt, amit mások mondanak, és készséges kell, hogy legyen arra, hogy megértse, miért lehet értelme a miénktől eltérő vélemény fenntartásának. A legáltalánosabban fogalmazva: emberséges társadalom az, amelyben az intézmények és az emberi kapcsolatok körében egyaránt az emberség uralkodik, azaz ahol léteznek emberséges társadalmi intézmények, valószínűbb, hogy az egyének is decensen fognak viselkedni. A részben már jellemzett fogalmaink alapján az emberséges társadalomnak két lényegi sajátossága van: egyrészt az intézményes berendezkedését irányító elvek, normák és szabályok a társadalom minden tagja számára megteremthetővé és fenntarthatóvá teszik a méltóságteljes, emberien értelmes életet, másrészt a civilitás és az emberiesség szempontjait képes kiterjeszteni a kívülállókra is. Természetesen nem arról van szó, hogy az emberséges társadalomnak kizárólagos koncepcióját máris felvázoltuk, inkább arról, hogy az emberséges társadalom jelentése folyamatosan alakítható, konstruálható. Persze csak akkor, hogyha a civil társadalom diszkurzív mechanizmusai folyamatosan napirenden tartják az emberi méltóság szempontjait és a „nagy társadalom” is hagyja organikusan kialakulni a kommunikatív akaratképzés intézményeit, amely megteremti a feltételeit annak, hogy az emberek, igényeiket nyilvánosan megfogalmazhassák, erőszakmentesen és egy általuk is ismert kommunikatív etika segítségével, amely eljárás mindenkor számol azzal, hogy minden kommunikációs aktus a közösség konstruktív vitalitását gyengíti, vagy erősíti. Úgy gondolom, ebben rejlik a röviden felvázolt emberkép jelentősége. (A szerző szociológus, az egri Városi Ifjúsági Centrum munkatársa) Új Hevesi Napló 91
