Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLII.
Nagyon megérdemelte. És hatott is, mert, ha lassan-lassan is, de csak kinőtte a kapkodó, megfontolatlanul lövöldöző esztelenségeit. Olyannyira, hogy már ő nyugtat, ha hibázok, és mérgeskedem miatta, így szól: „Miért méltatlankodsz, Pityu? Értsd meg, drága egykomám, hogy nem lehet minden vadat meglőni. Most ő volt az ügyesebb, legközelebb te lehetsz. Ha odafigyelsz s nem idegeskeded el. Csak nyugodtan, mint nyúl a hurokban!” Ilyeneket mond, s közben nem is leplezi azon örömét, amit az én bosszúságom okoz neki. Eközben Gáspár is odaért ahhoz a helyhez, ahol a mai estéjét tervezte eltölteni. Vékonyka kukoricatábla volt ez, vagy négyszáz méterre attól a több táblás tömbtől, ahol Pista maradt. A két kukorica közötti földterület most üres volt. Nyáron itt volt a búza, de a tulajdonos most még nem vetett bele semmit. Gondosan megszántva várta a telet. Annak ellenére, hogy húsz-huszonöt méter széles, s körülbelül duplaennyi hosszú, vékony parcella volt csupán, a disznók bejárásának nyomai egyértelműek voltak. Kitört, ledőlt szárak, mohón, de felületesen megrágott csövek árulkodtak arról, hogy néhány napja már egy-két disznó rendszeresen itt vacsorázik. Gazsi megtapogatja a csöveket, majd az egyiknek megbontja a végét, letépi a csövet körbeölelő zöld színű takaróleveleket, s megszemléli a szemeket.- így gondoltam — mormogja csak úgy magának, s közben helyeslőén, megelégedetten bólogat. - Ezt imádják! A vaddisznó, annak ellenére, hogy mindenevő — mert még a dögöt is felveszi, ha mást nem talál —, ha teheti, válogat. A nagy szemű - ahogy az itt lakó falusi emberek mondani szokták -, a lófogú, édes, magyar kukoricát sokkal jobban kedveli, mint az úgynevezett hibridkukoricát. Arra is képes, hogy elmegy a hibridkukorica mellett anélkül, hogy belekóstolna. Inkább megtesz nagyobb távolságot, még azt is vállalja, hogy takarás nélkül, azaz veszélyes területen is átvált, csak azt a zamatos, édes finomságot ehesse. Ez a kis tábla, ahol Gazsi most készül elhelyezkedni, ez ilyen. A szélső kukoricaszárak közé veszi be magát Gáspár, úgy, hogy onnét kiválóan látja maga előtt a füves emelkedő oldalt, és a fölötte húzódó erdő szélét. Abban bízik, hogy a disznó közeledésének apró neszeit már akkor meghallja, amikor az még az erdőben van, így kényelmesen rákészülhet a lövésre. Ha pedig kiér a száraz füvű, világitóan halványtónusú, nyílt részre, ott meg is tudja lőni. Talán lámpa nélkül is. Mert a kissé ütött- kopott külsejű, húsz esztendeje vásárolt 6x32-s Zeiss céltávcsőnek még mindig kiváló a szürkületi értéke. Minden apró, pici fénysugarat összegyűjtve meglepően tiszta képet ad. Gáspár ugyanis nagy disznóra vár. Amikor ma délelőtt kint járt nyomozni, valóban látta a Medves- gödörbe beváltó süldők nyomát, tehát amit a barátjának elmesélt, az maradéktalanul igaz. S hogy azok a disznók ma este kiváltanak a kukoricába, annak igen nagy a valószínűsége, mert a közelben nincs máshol művelt földterület, azaz itt van a táplálék. Méghozzá kiváló minőségű, pompás tápértékü, fenséges csemege. Ám Gáspár, az éjszakai eső után, az erdőszéli dózerúton egy Új Hevesi Napló 15
