Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Mennyből az angyal
Ezzel se szó, se beszéd, arra fordítottam a lovam fejét, ahonnan a keserves segélykérő bőgést hallottam. Hátra se néztem. Pista elmorzsolt egy betyár imádságot a bajsza alatt, és a nyomomba szegődött. Ezalatt Váradi Mihály tanyáján boldogan készültek az ünnepre. Váradiné kapós menyecske volt valamikor, és két gyerek után is szépasszonynak számított. A tisztaszobában volt az egész család. A négyéves Zsuzsika anyja mellett ült az asztalnál, és inkább hátramozdító volt a színes papírlánc készítésében, mint segítség, amit aztán bátyja, a tizenkét éves Andris aggatott sorjában a vásáron vett fenyőfára. A búbos ontotta a meleget, és Julis asszony halkan a „Mennyből az angyal”-t dúdolta, már csak azért is, hogy a gyerekek fülébe is belemásszon a dallam. A család feje, Mihály gazda javakorabeli parasztgazda volt. Rátarti és büszke, hiszen amit negyvenöt éves korára a saját emberségéből megteremtett, azzal meg is lehetett elégedve. Mint egy ötgyerekes kisparaszt fia, csak egy pár négyszögölnyi földet örökölt, de nemcsak a sajátját művelte, hanem felvállalt még, amennyit csak bírt. Kuporgatta a garast, és mindig, ha lehetett, földet vett. Egy holdat itt, fél holdat ott, úgyhogy mikor megkérte Julis kezét, aki módos lány volt, az összes földjét eladva egy tizennégy holdas tagot tanyával együtt a magáénak mondhatott. Az pedig már volt valami! Most is, amint beledörmögött mély hangjával a családi kórusba, körbelegeltette szemét a „tisztaszobán”, ahol csak ünnepi alkalmakkor jött össze a család. Na, de a vihar miatt nem volt mit tenni, így hát az Isten is úgy akarta, hogy együtt legyenek. Jóleső érzéssel nézte a felpámázott két ágyat, ami Julis hozománya volt. Mellette volt a tulipános láda a huzatokkal, meg az ünneplő ruhákkal. A sublót felett egy kicsit megfakult Mária- kép, mellette a családi képek, a szülei esküvői képe, az apja katonaruhában, aztán az ő családi képük, amikor Zsuzsi még polyvás volt. Aztán ott volt a két ablak között a nagy ingaóra, amit egy vásáron Julis unszolására vett, amikor három hízót jó áron adott el... Erről jutott eszébe a tinó, ami a megelégedettsége fő oka volt. Igen jó árat alkudott ki a községi hentestől, és csak a cudar idő akadályozta meg, hogy még nem tudta behajtani Bimbót a faluba. Mert így hívta a maga nevelte tinót, melynek árából a karácsonyi ajándékokat akarta megvenni.- Na, majd holnap - gondolta, és ezzel a jégvirágos ablakhoz lépett. Tenyerével megolvasztotta a jeget, hogy egy pillantást vessen az átellenben lévő istállóra. De egyszerre elszállt az éneklő kedve. Az ikerszámyas istállóajtót jobbra-balra cibálta a szél.- Andris! - kiáltotta számonkérőn. - Nem tetted fel a keresztrudat az ajtókra! Ha elkóborolt a Bimbó, vele ment a karácsonyi angyal is az ajándékokkal! Még be sem fejezte apja a dörgedelmet, mikor András rossz lelkiismerettől hajtva, csak úgy hajadonfőtt, bekecs nélkül rohant ki az istállóhoz. Neki kellett feküdjön a szélnek, hogy elérje a bejáratot, de elég volt egy pillantás, hogy lássa, az istálló üres. Az ő dolga volt a borjú után nézni, és most, mint a vert kutya ment vissza a házba. A szobában megfagyott a jókedv. Julcsa éneke elhallgatott, és a kis Zsuzsi, érezve a feszültséget, az anyja ölébe bújt. Mihály nem volt durva ember, de igen szigorú. Az összehúzott szemöldöke alól olyan pillantást vetett Andrisra, hogy az felért egy pofonnal.- Nem jön el az angyal! Nem lesz karácsony! - hangzott az apai ítélet. Ezzel Mihály vette a pipáját, mert a tisztaszobában nem pipázott, és kiment a konyhába. Benn a szobában dermedt volt a csend. Julis mama szemében ott reszketett a könny, és bár újra akarta kezdeni a „Mennyből az angyal”-t, elcsuklott a hangja. 12 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
