Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Sebestyén Sándor: Bartakovics Béla egri érsek-főispán politikai pályaképe
32. Jegyzet a 62. oldalon), Asztalos István társszerzőkkel: Túra története i. Túra 2000. 261-263. - Mányoki Tamás, a csata emlékező résztvevője - pontatlanul - úgy tudta, hogy az 500 lengyel dzsidás Wysocki vezetésével csatázott. 20 A magyarországi hadjárat 1849. Orosz szemtanúk a szabadságharcról. (A kötetet Rosonczy Ildikó válogatta, Katona Tamás szerkesztett) Bp., 1988.245-246., 357. 21 Orlay Miklós cárhoz intézett beadványát idézi Józsa Antal: Az orosz csapatok a magyarországi és az erdélyi hadszíntéren c. tanulmányában. In: Az 1849-es cári intervenció Magyarországon (Szerkesztette: Vadász Sándor) Bp., Korona Kiadó, 2001. 132., 86. A Szent Anna Érdemrendet 1735-ben alapították, először 1743-ban adományozták. A Szent Vlagyimir Érdemrendhez és a Szent György Érdemrendhez hasonlóan szintén négy fokozatú kitüntetés volt. A 19. század derekán (1845., 1855.) készült kitüntetési szabályzat szerint, a különleges kiváltságokkal járó 15 érdemrend rangsorában az I. osztályú Szent Anna Érdemrend a 7., a II. osztályú a 11., a III. osztályú a 13., a IV. osztályú a 15. helyen szerepelt. (Az első öt a Szent Andrej (András)-, a Szent Katalin-, az I. osztályú Szent Vlagyimir-, az Alkeszander Nyevszkij-, a Fehér Sas Érdemrendek voltak.) A Szent Vlagyimir Érdemrend bármelyik fokozatával kitüntetett személy és közvetlen családja automatikusan örökletes nemességet élvezett, akárcsak az I. osztályú Szent Anna Érdemrend tulajdonosa és családja. A II-IV. osztályú Szent Anna Érdemrend „csupán” személyre szóló, tehát nem örökíthető, örökölhető nemesi címmel járt. - Enciklopegyicseszkij szlovar. Tom XXII. Szankt- Petyerburg, 1897. 118-121. Lásd még az egyéb katonai megkülönböztető jelekről Szergej Ohljabinyin: cseszty mungyira. Ruszkaja armija ot Petra I do Nyikolaja II. Moszkva, 1994. c. munkáját. 22 Makai Ágnes - Héri Vera: Kitüntetések. Zrínyi Kiadó, 1990. 26. 23 Uo. 24 Uo. 25 Polski slownik biograficzny. T. VII/1. Zeszyt 31. Krakow, 1948. 119-121., Világirodalmi lexikon, 3. Kötet (F - Groc). Főszerk.: Király István. Bp., Akadémiai Kiadó, 1975. 340-341. Lásd még: Pályi András: Fredro-drámák Magyarországon. In: Lengyel-magyar kulturális kapcsolatok. Bp., 1968. 26 Polski slownik biograficzny 121., Lásd még Aleksander Fredro: Pisma wszystkie. T. XIV. Korespondencja. Warszawa, 1976. &e/íeá t&ny. &(fotc/cy>e CyBa-r/aA'ovicíi- (y&é/a fai/ya/ctyie (1792-1873) „Non est unctus, non est coronatus, non est rex nőst er. ” Az 1848/49-es szabadságharcot követő önkényuralmi időszakban még mindig a Mária Terézia királynő idején kibocsátott ún. konvenciós ezüstforintra épülő érmerendszer, valamint az Osztrák Nemzeti Bank (ONB) 1816-tól kibocsátott bankjegyei alkották a Habsburg-birodalom pénzrendszerének alapját. A közforgalomban azonban számtalan hazai és külföldi veretésű nemesfémpénz és váltópénz is keringett 1848 májusától az ONB már nem volt köteles bankjegyeit nemesfémre váltani, sőt az egymást váltó kormányok további fedezetlen papírpénzeket és államjegyeket is forgalomba hoztak. E típusba tartoztak a Kossuth-bankók is, amelyeket a magyar szabadságharc leveretése után megsemmisítésre ítéltek, az osztrák államjegyek bevonására azonban csak 1854-ben került sor. Valutareform megvalósítását 1857-58-ban látták elodázhatatlannak, ennek része volt a tiszta ezüstvaluta felé mutató intézkedés: eszerint 100 konvenciós forint 105 osztrák értékű (o.é.) ezüstforinttal lett egyenlő. Ez azt jelentette, hogy 1 kölni márka tiszta ezüstből most már 21 o.é. forintot vertek, s ez által 1858. szeptember 6-tól 1859. április 29-ig az ONB bankjegyei konvertibilisek voltak. Közbejöttek azonban az olaszországi hadiesemények, melyek 52 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
