Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Történelmünk a szavakban
Zi mányi Árpád a mummxÁAom Változó világunk hü tükre a nyelv. Ezt a már-már közhelynek tűnő alapigazságot fényesen bizonyítja szókincsünk és annak folyamatos változása. Minden korban pontosan olyan nyelvet használnak, amely tökéletesen leképezi az akkori valóságot. Ma sincs ez másképp. Az elmúlt évtized társadalmi, politikai, gazdasági átalakulásának sokszor nemkívánatos jelenségei azonnal megjelennek nyelvünkben, és maguk a szavak nagyon hamar divatossá válnak, főként a sajtó hatására. Közülük most kettőt választunk ki, amelyek mai eldurvult életünk, kegyetlen világunk beszédes tanúi. Az új kifejezések mindennél jobb korrajzot adnak a sokunkat elkeserítő társadalmi valóságról. S ez a korrajz egyben kórkép is azokról a szomorú jelenségekről, amelyeken mihamarabb szeretnénk túllenni. Az utóbbi évek súlyos bűncselekményei kapcsán sajátos szóhasználatra figyelhettünk föl: egyes gyilkosságokat a sajtó, a rádió és a televízió kivégzésnek nevez. Nemegyszer állandó jelző is járul e főnévhez: szabályos kivégzés. Pedig hazánkban már több mint tíz éve nem él az igazságszolgáltatás ezzel a büntetésnemmel. Akkor vajon miért tűnt fel újra ez az idejétmúlt fogalom? Bizonyára azért, mert a szóban forgó gyilkosságok elkövetőit nem az egyéni bosszú és nem a hirtelen felindulás vezérli. Ez a megfogalmazás azt sugallja, hogy az elkövető csupán a megbízók utasításait, ítéletét hajtja végre. Ily módon egyfajta jelentésváltozásnak vagyunk tanúi, hiszen a kivégzés az értelmező szótár szerint a halálos ítélet végrehajtása, és a hagyományos felfogás szerint az ítélet meghozatala az igazságszolgáltatáshoz vagy hatalmi tényezőkhöz köthető, nem pedig érdek- vagy bűnszövetséghez. Ezek a „kivégzések” tehát valójában leszámolások, merényletek vagy általánosabban gyilkosságok. Szintén a legújabb fejlemények közé tartozik a kommandók elszaporodása. Évtizedekkel ezelőtt még Dél-Amerika diktatórikus rendszereiben működtek kommandók, azaz rajtaütéseket végrehajtó katonai csoportok, Egyes katonai rezsimekben szintén kommandók harcoltak egymással a hatalomért. A rossz emlékű fogalom egyébként a második világégés idejéből Európában sem ismeretlen. Tehát korábbi fogalmaink szerint a kommandó elítélő jelentéstartalmú szó volt. Fordulópontnak tekinthető, hogy a nyolcvanas évektől a magyar rendőrségen belül kezdtek megalakulni a különleges szolgálatok, illetőleg a bevetési alegységek. Hivatalos nevük helyett a nagyközönség és a sajtó egyszerűen kommandónak mondta és mondja ma is ezeket a szakszolgálatokat. Igaz, maga a rendőrség először tiltakozott e félrevezető megnevezés ellen, de mint látjuk: más a szaknyelv, és más a köznyelv. Az utóbbi években nagyon elszaporodtak hazánkban a különféle kommandók. A rendőrségi kommandókon kívül most már mindenféle ellenőrző egységet is ezzel a névvel illetnek, így hallhattunk, olvashattunk olajkommandóról, vámkommandóról, idegenredészeti kommandóról, borkommandóról, húskommandóról. Micsoda furcsa összetétel: borkommandó, húskommandó! Ám még rajtuk is túltesz a mézkommandó. Ige, mert már nemcsak az olajat, a bort, a paprikát, a pénzt, meg ki tudja, még mit hamisítanak, hanem a mézet is! Azon viszont kevésbé lepődünk meg, hogy a Bank- és Tőkepiaci Felügyelet kommandója betiltotta az egyik óriásplakátot. A közelmúltunk történelmét áttekintő cikkében pedig médiakommandóról ír a neves politológus. 82 XI. évfolyam 9. szám—2001. szeptember
