Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: Mi végre vagyunk a világban? A lényeg: a szolgálat
Patkós Sfillila a Esetenként mérlegeli az ember, mi végre vagyok a világon, mi dolgom; vajon mit érek, kinek mi haszna belőlem, mit adok, mit kapok, merre billen ki életem mérlege? Nem haszontalan dolog mindezeken tűnődni, hiszen az ép lelkületű ember mindenkor négy ponton rögzül a valósághoz. Ha ez valóban így van, akkor bizton tudja magáról, hogy ő értékes ember, azt is megérzi: ő szeretett lény, tudatában van annak, hogy bizakodó, valamint az is nyilvánvaló előtte - úgy, ahogy van -, hogy elfogadható. Nézzük csak az első ismérvet, az ember értékét. Az anyagiaknál azért ne időzzünk, mert játékos kedvű kutatók gondosan kiszámolták, és a legmerészebb kalkuláció sem érte el a 2500 forintot! De álljunk csak meg! Az iménti - nevezzük morbid elemzésnek - a lélek nélküli, vagyis az élettelen testre vonatkoztatható. Amíg élünk, élhetünk, merőben más az értékünk - ugyanis felbecsülhetetlen. Az élet valódi értékét csak az tudja megbecsülni, aki érzi, hogy öregszik. Hogy van szemünk, azt csak akkor vesszük észre, amikor először szorulunk szemüvegre. Hogy egészséges lábunk volt, amellyel úgy szökkentünk, mint a zerge, futottunk vagy fél éjszakát táncoltunk, csak akkor ismerjük fel, amikor botra kell támaszkodnunk. Hogy egészséges fülünk volt, annak tudatára akkor ébredünk, amikor már hallókészülékre van szükségünk. Nos tehát, testünk szerveinek értékét gyakran csak akkor tudjuk megbecsülni, amikor teljesítőképességünk csökken, vagy baleset során valamelyiket hirtelen elveszítjük. Gondoljuk csak meg! Milyen értékesek voltunk mindnyájan fiatalkorunkban, egészségesen és erősen, és milyen értéktelenné leszünk, ahogy megöregszünk! Csakhogy ez végképp nem igaz! Minden szinten törlendő. Itt vannak például a vörösvérsejtek, amelyek fiatal- és öregkorban egyaránt másodpercenként millió- és milliószámra képződnek a csontvelőben. S ha csak egyszer kellene megfizetnünk a hemoglobin - a vér vörös színét adó anyag - árát, akkor ébrednénk rá igazán, hogy milyen értékes vérünknek csupán ez az egyetlen alkotórésze. Avagy gondoljunk a hasnyálmirigyre és az inzulin hormonra, amely a cukrok lebontásához szükséges. Ennek értékét a nagyszámú cukorbeteg ismeri igazán, aki naponta kénytelen inzulininjekciót fecskendezni magába, azt a valóban drága gyógyszert. S mennyi inzulint termel a hasnyálmirigy az emberélet során - teljesen ingyen! De említhetnénk az életfolyamatainkat szabályozó további nagyon fontos és értékes hormonokat is. Ha mindezeket meg kellene vásárolnunk, akkor milliókat költhetnénk a kémiai anyagok sokféleségére. Igazi értékünk nem ez, még csak az sem, hogy adót fizetünk. Értékesek vagyunk, mint a magyar nép tagjai. Egyesek értékét megadja a szolgálat: mint apák és anyák, áldozatokat vállalva gondoskodhatnak családjukról. Mennyire nagyon értékes a nagymama, ha bármi ok miatt helyettesítheti az édesanyát. S milyen boldog az a nagyszülő, aki szorgoskodhat unokái, dédunokái körül! És nevelhet! S akinek ez nem adatik meg? Még mindig biztosan érezheti, hogy ő értékes. Van olyan dolog, melyet csak ő tud egyedül. Igenis megtalálhatók azok a pontok, amelyeket tökélyre fejlesztett a vándorút egyes állomásain. S ha valaki ennek érezné magát, hát csendes magányban gondoljon arra, hogy Teremtője és elhívója szemében értékes. Ezért él, és ezért élhet hosszú ideig a földön. Új Hevesi Napló 67
