Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Eördögh István: Krokodilkönnyek Rómából
Garrone, Toulouse érseke, 1965. november 15-én számolt be a zsinati atyáknak a Gaudium et spes konstitúció kritériumairól, amelyek között irányadó volt a XXIII. János- féle kitekintés és nyitás. Az ülés utolsó részén viszont feszültté vált a hangulat, mert a kommunizmus egyházat és hitet fenyegető jelenségéről nem szólt a dokumentum, aminek egy speciális albizottság keretében történő tanulmányozását al7 püspök kérte korábban. Egyes ülésező atyáknak úgy tűnt, hogy a zsinat - felső akaratra - a kommunizmus kérdésének tárgyalását igyekszik megkerülni. Ezért Luigi Carli, Segni püspöke, fellebbezést nyújtott be még 1965. november 15-én, és számos püspökre hivatkozva határozott zsinati állásfoglalást kért a kommunizmus elítélésének kérdésében. Cárli fellebbezését maga VI. Pál elemezte, és döntéséről bizalmasa, Garrone tájékoztatta az atyákat, 1965. december 2-án, pontosítva, hogy a zsinat pasztorális céljaival nem összeegyeztethető a kommunizmus formális elítélése, ami ellenkezne úgy XXIII. János, mint VI. Pál pápák e kérdésben történt állásfoglalásával is. Nem véletlenül fogalmazódott meg már akkor egyesek részéről, hogy eme tartózkodó magatartásra Eugéne Tisserant kardinális Nikodim orosz metropolitának Metzben tett szóbeli ígérete volt a magyarázat, amely szerint a zsinat nem fogja formálisan elítélni a kommunizmus. Tisserant ígérete volt ugyanis annak a feltétele, hogy kommunista országok engedélyezzék a meghívott egyháziak zsinati részvételét. Való igaz, hogy a moszkvai patriarkátus két képviselője már a zsinat megnyitása után egy nappal Rómában volt, míg az ukrán származású atyák megdöbbenésére Josef Slipyj érsekük még mindig szibériai börtönében sínylődött. Az Ostpolitik tehát a szentszéki diplomácia zsinatfeletti államérdeke volt, amelyet érvényesíteni tudott úgy a zsinati határozatokban, mint nemzetközi kapcsolataiban, sikeresen valósítva meg utólagosan a zsinati konszenzus törvényesítő látszatát. A Szerző arról sem informál, hogy milyen szerepet játszott a zsinat befolyásolásában ő maga és ama kúriai exponensek, akik reménykedtek a könyvében felcsillantott „nem ateista kommunizmus”, magára mindmáig várató hajnalának illuzórikus felragyogásában. 4. Miért a párbeszéd és miért nem a mártíromság? A Krisztus utáni három évszázad véres üldözései ellenére a kereszténység terjedésének elsődleges oka az első keresztények heroikus, megalkuvást nem ismerő, hitükért az életüket adó, és az egzisztenciális pozícióféltés kétértelmű alkudozásaitól mentes tanúságtevő magatartás volt. Elég Q.S. Florens Tertullianus (160-220) nagy latin író Ad martyres művére, vagy a pogány prokonzulokhoz intézett szavaira emlékezni: „Cruciate, torquete, damnate, atterite nos; ...plures efficimur, quotiens metimur a vobis, semen et sanguis Christianorum. C. Firmiano Lattanziano, neves afrikai orátor pedig azt írja általános értelemben a vallásüldözésről a Divinae institutions című müvében, hogy: „Augetur religio Dei, quanto mais premitur: ” A keresztényüldözések évszázados tapasztalatain alapuló egyházatyák bölcsessége mellett Casaroli érvelése eltörpül akkor, amikor figyelmen kívül hagyva az első keresztény iskolák tanítása szerinti Mindszenty-féle figyelmeztetést - „Magyarország nem a legmegfelelőbb hely a kommunistákkal történő párbeszéd megkezdésére” - mégis tárgyalásokat folytatott a Szentszék nevében Budapesten, 1963. május 7-9. között, sőt az 1964. szeptember 9-től 14-ig tartó tárgyalássorozatot követően megegyezést is kötött szeptember 15-én a magyar kommunista párt érdekeit szolgáló állami képviselőkkel. A katolikus tömegek számára mindmáig ismeretlen tartalmú megegyezés napjainkban is érezhető szakadást eredményezett a hívő magyar társadalom soraiban. Új Hevesi Napló 63
