Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Erdei sír, A csend útjain

\o<deí álrA nyári erdő gyönyörűszép: el-elfutnak levél neszek félig játékos félelemmel s felnéz fénykék emlékezet.

Fákon az ujj mohát tapinthat.

Kövek befednek volt-időt, katonasírt ledőlt kereszttel: kis egyszemélyes temetőt.

Gombák elbújnak és kibújnak. Pókhálón szellő átszalad.

Fonalat tűz ezüstlő tűbe, s múlttá villan a pillanat.

Ó, ez a sír! Hiába mondom: ki benne fekszik - idegen. Visszaszól egy visszhang-varázslat, árnyat terít szét szívemen,

és fent a felhő elsötétül, búcsúzó madárhang ragyog, a harangvirág bólint, lassan, s fejem lehajtom. Hallgatok.

(%emd átkaim

A csend útjain, ha megyek, volt-varázslat terít le köpenyt: virágdal-remény és arany arcon eltűnődő árnyék, s gyűlt szirmokon felpiroslik a fény.

A csend útjain, ha megyek, visszahull rám sohsemvolt-életem és hallgatok.

Ezüst könnycseppben sír a végtelenség, s fent a légben piros virágdalok.

A csend útjain, ha megyek, nincs jövőm, de virágdal-álom énekel nekem, kék tündérkéz int, s lassan egybeolvad virág, dal, álom - nincsen-életem.

Új Hevesi Napló

23