Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: „Érdemes álmodni, akarni, harcolni”
legkiválóbb műszakinak járó kitüntetést vehette át Kocsis Arpádné András Gizella festőművésztől. (Kocsis Árpád egykor a teátrum díszlettervezője volt, s az özvegy már negyedik alkalommal ajándékozott egy-egy értékes képet a hagyatékból.) A távozó direktor a kitüntetettek ünneplését követően még csak annyit mondott:- Kívánom, hogy ez a szeretet csak fokozódjon a társulatban egymás és a közönség iránt. S kívánom azt is, hogy egyszer csak a fővárosi lobbik mellett ide is jusson az országos elismerésekből az arra érdemeseknek. S? Harlekin hagyományos színháza QÁ /ceadce Annyi kísérletezés és útkeresés után mégiscsak született egy hagyományos bábelőadás az egri Harlekinben. A szakma egyik legkiválóbb rendezőjét, Kovács Ildikót kérték fel Kolozsvárról, hogy a megújult színtársulatot, egy hagyományos dramaturgiájú mesével, s a legjava bábos eszközökkel vértezze fel a közönség meghódítására. Már a premier is osztatlan sikert aratott, nemcsak az általános iskolások, hanem a felnőttek előtt is. Az évadvégi (millenniumi támogatásból létrejött) előadást a következő szezonban megtekinthetik még kicsik és nagyok. Benedek Elek meséjéhez Bodor Judit tervezett csodaszép bábokat. Szó, zene, kép teljes egysége jellemzi az előadást, amelyet a paraván mögött és előtt is végtelen szeretet hat át. Ez a szeretet az alkotókból árad, s az eredőjét valahol a rendezőnél kell keressük, mert talán nem véletlen, hogy a munka végeztével, a premier után (ha szabad kulisszatitkot elárulni) Ildikó nénit egy újabb kalárissal (a nyakában hordott számos népi ékszer mellé) s a Csillagok, csillagok kezdetű népdal bensőséges eléneklésével köszöntötték a művészek. Itt valóban áldozatos és fáradhatatlan munka folyt a próbák alatt, ez meg is látszik az előadáson. A táltos kecske (Balogh J. András) segítségével találkozhat a mesebeli leány (Lázár Attila) az Ezerarcú tündérrel (Daróczi Ilona), a Rézlánnyal (Bencze Mónika), az Ezüstlánnyal (Szél Anikó), s megvívhat a sárkányokkal (Farkas Attila, Lugosi Zoltán), hogy aztán győzelme után elnyerje a nekijáró mesebeli jutalmat. A kitekert világszemléletű rajzfilmeken nevelődött nebulók gondolkodásában helyreállhat a világrend, egy ilyesfajta előadás után. Megismerhetik az alsó és a felső világot, a valóságost és a „hátmögöttif’. Az előadás egy stílusban, jó ritmikával vezeti a néző figyelmét a szövevényes történet által, egy pillanatig sem hagyja lankadni a figyelmet. A mesealakok nagy és kis méretben a paraván előtt és a paraván mögött, majd árnyalakként tűnnek fel. A zene a magyar folklórból merít. Mondhatni azt is, hogy a nézőknek ismerős népdalokat, gyermekdalokat idézi, ám lesújtó tapasztalataimból tudom, hogy ma már gyermekgenerációk nőttek fel anélkül, hogy ezeket az énekeket az édesanyjuktól hallották volna, ezért jó, hogy megszólalnak a bábszínpadon. Ha a Harlekinben, egész esztendőben csak ez az egy előadás jött volna létre, már megérdemelnék a dicséretet. Ám ott van a Sütő-darab, mellyel a pécsi fesztiválon szerepelnek, ott a Toldi-adaptáció, mely a tárgyanimáció kísérlete miatt érdemel figyelmet, s ott az Anga Mária - Rigó Béla szerzőpáros jegyezte Peti, az óriás, amely ősbemutató volt, és szerencsésen ötvözte a legjobb hazai hagyományokat, a mai gyerekek világképével. Új Hevesi Napló 107
