Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: A Bodzafától a Gázsa Zenekarig
Bánffyhunyadra is, ahol az akkor leghíresebb kalotaszegi prímás, Varga Ferenc ’Csipás’ játékát figyelhettük meg, de a Mezőségre is, ahol Szél Marci vagy Maneszes Márton játékát próbáltuk ellesni. Anyai ágon mezőségiek, közelebbről magyarszovátiak őseim, így a néptáncot már ott megismerhettem, s az első táncházakban még táncoktatóként is közre tudtam működni. (Magyarszováton kaptam egyébként a ragadványnevemet is, mert mint kolozsvári születésű fiút hazalátogatásaimkor nem ismertek fel és nagyapám után, aki igen szeretett mulatni, s a cigány zenészek „gá(d)zsó"-nak (idegennek) nevezték, engem is mint Gázsa Sándor unokáját kezdtek ezzel a csúfhévvel illetni.) A Regátban töltött tizenhét hónap katonáskodás alatt összesen ötször tudtam a zenekarral muzsikálni. Mikor visszakerültem Kolozsvárra 1980-ban, két évig csak raktárosként tudtam elhelyezkedni. Nappal dolgoztam, este muzsikáltam, a hétvégeken gyűjtöttünk és más helységekben táncházakat tartottunk. Például Désen, Tőkés László parókiáján. Személyéhez egy kedves történet fűz. Elmondhatom?- Természetesen.- Tőkés László akkor még nem volt olyan ismert ember, mint manapság. A dési táncházak után néhány évvel, 1988-ban vagy 1989-ben, egy temesvári Kova koncerten futottunk hosszú idő után össze. Egy üveg pálinkával a kezében jött fel a színpadra. „Ezt nektek hoztam!” - mondta, de mindjárt látta a bizonytalanságot az arcomon. „Megismersz, Pista?” - kérdezte. Hát bizony nekem elég nehezen ugrott be, hogy kicsoda, de aztán mégis derengeni kezdett. „Hát persze! Te vagy a Tőkés Zsolt bátyja.” A keresztneve ugyanis már nem jutott eszembe. Az öccse viszont rendszeresen járt táncházba, és többször együtt is kirándultunk, így rá jobban emlékeztem. Később, amikor 1995-ben a Jánosi Együttessel New Yorkba utaztam, a repülőtéren várakozás közben épp ezt a történetet meséltem a többieknek, hozzátéve, hogy kíváncsi vagyok, most, hat évvel az után, hogy híres ember lett, vajon ő megismeme-e, szinte végszóra megjelent Tőkés László. Ugyanazzal a géppel utazott, de őt akkor már két megtermett testőr vigyázta. Kíváncsian vártam, hogy felismer- e, de ennek nem adta jelét, én meg a testőrök miatt nem mertem odamenni, hogy „Megismersz-e, Laci?” Mert mi van, ha nem ismer meg, a testőrök hogy reagálnának? De aztán később zenésztársammal üdvözletét küldte, jelezve, hogy nem felejtett el.- Hogyan kerültél el a Székelyföldre?- Egy alkalommal Sepsiszentgyörgyön muzsikáltunk a Bodzafával, amikor a Vadrózsa Együttes vezetői megkérdezték, hogy nem vállalnám-e el a hivatásos együttes zenekarának vezetését. Nem adtam azonnali választ, de miután újra és újra megkerestek, s elgondolkoztam azon, hogy főállásban, minden energiámat csak a zenélésre fordíthatnám, úgy döntöttem, hogy elvállalom.- Gondolom, ez egyúttal azt is jelentette, hogy korábbi együttesedtől, a Bodzafától meg kellett válnod.- Igen, de ez hamarosan amúgy is bekövetkezett volna, mert tudtam, hogy Kelemen Laci és Szalay Zoli az egyetem elvégzése után úgyis el fog kerülni a városból. Valóban így történt, sőt 1984-ben gyakorlatilag a táncházat is betiltották Kolozsváron. Én viszont addig még tartottam a kapcsolatot a többiekkel, két évig még hazajártam, ekkor készültek lemezeink. De többször ők jöttek Sepsiszentgyörgyre, s onnan mentünk együtt Bukarestbe tévéfelvételekre, továbbá sok rádiófelvételt is készítettünk, de ezek már nem jelentek meg lemezen. Sepsiszentgyörgyön egy új együttesem is volt, a Kova. Gyakran muzsikáltam együtt a Csíkszeredái Barozda együttessel is, amelynek az énekese Györfy Erzsébet volt, de 1986-ban ők is elhagyták az országot. így egyedül maradtunk a Székelyföldön, mi jártunk Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Brassóba. Nyolc évet töltöttem Sepsiszentgyörgyön. Új Hevesi Napló 79
