Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXI.
BüUkaljai ösvényeken XXXI. A házunk előtt füves tér volt, gémeskúttal. Nyáron olyan magasra nőtt itt az illatozó, szép kamilla, hogy ha belehasaltunk, ki sem látszottunk belőle. A kút körül állandóan meglévő kisebb-nagyobb tócsákra sárgacsíkos, haragos darazsak gyülekeztek, de jártak ide madarak is. Elsősorban verebek, néha gerlék is. Inni jöttek, aztán röppentek tovább. Órákig tudtam itt lesekedni, ülni és figyelni a madarak mozgását, viselkedését. Tavasszal a fészeképítés idején a fecskék is felkeresték a kút környékét, nyáron meg a lepkék, a babosok meg a káposztalepkék. Itt nőttünk fel. A téren. Nem volt nagy a tér, talán harminc méter széles. Meg dupla ennyi hosszú. De a sárkányeregetésekhez, biciklizésekhez, kergetőzéshez, labdázáshoz pontosan elég volt. Bíró bácsi fúrómester volt. Kiváló szakember hírében állt, dolgozott is mindenfelé, még Mongóliába is eljutott. Ott vizet kerestek és artézi kutakat fúrtak. Ritkán járt haza, csak a pénzt küldte el mindig a feleségének, az meg elitta. Az utolsó forintig. Meg is halt már fiatalon. Ám Jóska bácsi nem sajnálta. Csak az elivott pénzét. Tóthék laktak mellettünk. Tóth bácsi a vasútnál dolgozott. Pályafelvigyázó volt, vagy valami hasonló. Ballagott a vasúti töltésen, a sínek mellett, hosszú nyelű kalapácsával megkopogtatta őket időnként, és kész. De leginkább a kubikgödrök akácfáinak árnyékában szeretett szundikálni. A felnőttek csak lankadtnak csúfolták, mert nagyon lusta ember volt. Én féltem tőle, mert a sárkányozás miatt mindig rámkiabált, hogy beleakasztom az ő villanydrótjába. A fia ötvenhatban kidisszidált, de gyötörte a honvágy és öt év múlva, valahonnan Kanadából váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül csak hazaállított. Imádta a lebbencslevest. Amikor már itt járt a házuk előtt, az alacsony deszkakerítésen benézett, meglátta az udvaron Új Hevesi Napló 7
