Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: A „pogány szent”
munkás, egy néppárti iparos és az arisztokraták pártjának egyik-másik hangadója. Márpedig kartávolságra ültek egymástól a népgyűlésben, és azonos jogokkal rendelkeztek a választás, a választhatóság, a törvényjavaslattétel és vádemelés tekintetében. Az ilyen vegyes embercsoportok működésében rendszerint hasonló okokból fakadó zavarok mutatkoznak. A felsőbb rétegek számára óriási előnyt jelent a tanultság, a szónoki képesség és ezzel a hasonló készségekkel nem rendelkező tömeg manipulálásának lehetősége. A tömegben rendszerint jelen van a gazdagabbak elleni osztálygyűlölet és irigység, ami könnyen egyesítheti az egyébként nem mindenben azonos érdekű csoportokat. A népgyülés hosszadalmas és gyakran értelmetlen szócsaták színterévé vált. Sokszor már nem is tudták, lényegében miről is folyik a vita; még kevésbé azt, hogy „mi az igazság”. Sokszor megesik, hogy az „igazság” marad alul, mert - mint később gyakran kiderül — a népgyűlés rossz döntést hozott. Tényleg: mi az igazság? - Nem lehet tudni, mondják a kor „filozófusai”, a szofisták, akik persze nem filozófusok, hanem legjobb esetben is szónoklattantanárok, kiknek legfőbb céljuk az, hogy tanítványaikat kioktassák, hogyan lehet bármiről bebizonyítani, hogy igaz, vagy ha úgy tetszik, hogy nem igaz. Tökéletes erkölcsi relativizmus alakult ki, ami lassan átjárja az athéni szellemi életet is, és hamarosan megérleli keserű gyümölcseit. A népgyülés nagy gyönyörűséggel gyakorolja a hatalmat. Embereket emel fel és taszít a mélybe. Ez utóbbi funkcióját különösen élvezi. Vád alá helyezik és száműzik Miltiadészt, a marathoni hőst, Themisztoklészt, a szalamiszi győztes tengeri csata vezérét, a szertelen és a népgyűléssel ellentétbe keveredett Alkibiadészt, Szókratész egykori tanítványát, Thukydidészt, a történetírót, vád alá helyezték magát Periklészt is, mivel a feleségét, Aszpáziát - aki nem volt athéni polgár - engedély nélkül vette feleségül, a szobrász Pheidiászt azzal vádolták meg, hogy aranyat és elefántcsontot lopott Athéné Parthénosz szobrának készítésekor. És Kr. e. 399-ben vád alá helyezték Szókratészt, nem népgyűlési határozattal, hanem három magánvádló — Anytosz sztratégosz — katonai parancsnok — Melethosz költő és Lykon ügyvéd feljelentése alapján. A vád „az ifjúság megrontása és új daimóni dolgok behozatala” volt. Mi történt? Hogyan vádolhatták meg e súlyos bűnökkel Szókratészt, Athén valaha legnépszerűbb polgárát, a rokonszenves filozófus „csodabogarat”, aki úgy hozzátartozott a piac utcaképéhez, mint a zöldségesek, pékek és mészárosok. Kinek állt útjában? Ki és milyen előnyt remélt elveszejtésétől? Kr. e. 433-404-ig Spárta és Athén között 29 esztendőn át dúlt az ún. peloponnészoszi háború. Számos győzelme ellenére végül is Athén maradt alul. A bukás az egykor 200 szövetséges városállamból álló athéni birodalmat egy kivérzett és elszegényedett várossá tette. A győztes Spárta kemény békefeltételeket diktált és visszasegítette az oligarchákat a hatalomba. Az oligarchák és a demokraták pártharcai nyomán véres polgárháború tört ki. Egy időre a „harminc zsarnoknak” nevezett oligarcha csoport ragadta magához a hatalmat, Kritiász vezetésével. Ezek bukása után olyanok kezébe került a vezetés, akik azt gondolták, ismerik a régi dicsőség helyreállításának receptjét. Katonás rendet kell teremteni az államban. Egyenes gondolkodásra és beszédre kell szoktatni az embereket. Nem szabad megengedni a vallásos hit és a szokások megsértését. Vesszenek a naplopók! Ha új Athént akarunk felépíteni, mindenki vegye ki a részt ebből a munkából. Egyszerűen kell élni, és fel kell szerelni a sereget és a hajóhadat. Ha ezek az erények nem mentek volna Új Hevesi Napló 41
