Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: A „pogány szent”
ezzel a zöldségessel vagy pékkel, vagy azzal az ügyvéddel vagy szónoklattanárral, akiket akkor szofistáknak hívtak. Az ifjak egy tömpe orrú, köpcös, kopaszodó, szakállas férfiú körül csoportosultak, aki egy agyonmosott kitónt hordott lógó vállain, és az utcán is mezítláb járt. Igazi csodabogárnak látszott. Az ilyenekből mindig akadt néhány a piacon hullámzó tömegben. Tulajdonképpen jól beleillett a piac, az agora tarkabarka sürgésébe. A jó nevű családokból származó ifjak a legnagyobb tisztelettel vették körül, mintha a tulajdon apjuk lenne. Véleménye kinyilatkoztatás-számba ment. És hát miről is tudtak naphosszat fecsegni? Olyan semmiségekről, mint hogy mi az igazság, az igazságosság és bölcsesség, miben leledzik a jóság, mi az élet értelme, kire nézve kötelező a törvény, és ezekhez hasonlókról. Egyszóval:? Milyen elvek szerint kell élnünk? A csodabogár hovatovább híres ember lett az egész görög világban. A dodonai jósnő így nyilatkozott róla, hogy az az „igazi erény”, amit Szókratész tanít Athénben; a delphoi Pythia pedig „minden ember legbölcsebbikének” nevezte. *** Szókratész módszere tehát a dialógus, a párbeszéd volt. A kérdések és feleletek dialektikus egymásutánjában vezette rá beszélgetőpartnerét az igazságra, a feldobott fogalom tartalmának bővítése vagy szűkítése eredményeként. „Azt teszem - mondta -, amit az anyám, a bábaasszony művel: kérdéseimmel segítem megszületni a keresett igazságokat”. Úgy vélte, a rossz gondolatok és hibás cselekvések a belátás hiányából, a téves ismeretekből fakadnak. A téves ismeretek forrása pedig az önismeret hiánya. „Ismerd meg magadat!” - ajánlotta sokaknak a delphoi templom homlokzatára vésett figyelmeztetést. Szókratészt kevésbé érdekelte a mitikus kozmológia, mint elődeit (Thalészt, Anaximenészt, stb.). „Eredményeiket” önkényesnek, és az életben kevéssé használhatóknak tartotta. Fontosnak ítélte az erkölcsi fogalmak meghatározását és - ezek alapján - életünk megjobbítását, ami kétségtelenül közel viszi eszméit a keresztény értékekhez. Igazi „anima naturaliter cristianának”, természeténél fogva keresztény léleknek tekinthetjük. És misztikus volt, mely állítás eléggé szokatlan egy pogány filozófus esetében. Állítja, hogy „az Istenség” egy belső „daimóni hang” formájában időnként megszólalt benne, és felvilágosította valamilyen fontos kérdésben, megparancsolt, vagy éppenséggel megtiltott valamit. Platón írásaiból úgy látszik, hogy nem támadta a görög politeizmust; a hitregék, mítoszok és hősmondák alakjait, mint a klasszikus kor számos tisztultabb szellem, „az Istenség” tulajdonságait megjelenítő allegóriájának fogta fel. Módszerének újdonsága, gondolatainak mélysége, erkölcsi komolysága és makulátlan jelelme közvetlen követőin túl is páratlan vonzerőt gyakorolt és gyakorol ma is az utókor minden nemzedékére. Cicero szerint ő volt az első, aki a bölcselkedést az égből a földre hozta, bevezette a városokba és az emberek házaiba, hogy mindenki megtanuljon ismereteket szerezni az életről és az erkölcsről, a jóról és a rosszról. A középkorban „pogány szentnek” tartották; megbecsülését csak növelte, hogy tanítványának, Platónnak számos gondolata Szent Ágoston filozófiájában is felbukkan. „Az igazság vértanúja volt, aki meg tudott halni tanításáért, mint Jézus.— írta róla Földi József piarista 1905-ben írt könyvében. Mert az igazság és az igazságosság, a jó és a rossz kutatójának hamarosan a gonosztevők halálával kell meghalnia. *** Az athéni demokrácia sem volt azért fenékig tejfel. Nyilvánvalóan másként fogta fel és eltérően ítélte meg a saját és az ország bel- és külpolitikai érdekeit egy kétkezi 40 XI. évfolyam 6. szám — 2001. június
