Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: A sorskutató irodalomtörténész és a költő
azok közé tartozik, akik sokat tesznek azért, hogy a megjelenő szépirodalmi művek, irodalomtörténeti könyvek ne süllyedjenek kritikai visszhangtalanságba. A Vörösmarty Társaság elnöke, a magyar szellemi-kulturális élet tevékeny képviselője, szellemi kilátót épített lakóhelyén. Neki valóban van országos provinciája, hatásövezete, vonzáskörzete. Hetente készít műsort, interjúkat a székesfehérvári városi televízió számára. Neki nem a versengés (contentio), hanem az együttműködés (cooperatio) az eszményképe. 1999-ben a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola közreműködésével látott napvilágot az Ember az ezredfordulón című Bakonyi-tanulmánykötet, amely esszéket, tanulmányokat és kritikákat tartalmaz. A szerző határozott világképpel, értékszemlélettel rendelkezik, a valódi értékek irányában nyitott, az összeegyeztethetőség (complementary principle) alapelvét vallja. Tudja, hogy a horizontális síkon egymással ütköző nézetek (tézisek és antitézisek) elvileg és rendszerint a gyakorlatban is feloldhatók, összeegyeztethetők egy magasabb szinten. A 2001-es esztendőben két könyve is fog megjelenni. A Bella Istvánról, a most hatvanéves költőről szóló monográfiája a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének és a Balassi Kiadónak az együttműködésével, Rónay László sorozatszerkesztésében, az Igehirdetők című tanulmánykötete pedig a Serfőző Simon által vezetett Felsőmagyarország Kiadó és a Kodolányi János Főiskola együttműködésével fog napvilágot látni. Tamás Menyhért Bakonyinak a Tamás Menyhért költészetéről és regényírói eredményeiről szóló egyik alapvető tanulmányából született későbbi kismonográfiája, amelyet a Kortársaink sorozatban, az MTA Irodalomtudományi Intézetének kiadásában, Rónay László szerkesztésében adott közre: Tamás Menyhért (1994). A József Attila-díjas költő és író munkásságának eredményeit példás következetességgel tudatosítja. A bevezetőben a Tamás Menyhért „jelenségről” szól. Gondot fordít a költő és író természetét alkattani mélységekig meghatározó, emberi és művészi karakterét kialakító életrajzi vonatkozásokra. Tamás Menyhért 1940-ben a bukovinai Hadikfalván született, egy kevés szavú, de népes székely család 10. gyerekeként. A székelyek a madéfalvi mészárlás, az 1764-es siculicidium miatt menekültek Moldvába, Bukovinába. Tamás Menyhért élete elválaszthatatlanul forrt össze a főleg ukránok és románok lakta kerületen a kétszáz éves elzártságban élő bukovinai székelység sorsával. 1941-ben - a közeledő háború miatt a magyar kormányzat - szülőföldjéről családjával együtt a Bácskába telepítette át. 1944 utolsó hónapjaiban gyermekfejjel részese a közel húszezres lelket számláló, hazájában-hontalan néptöredék földönfutásának, majd pedig „dunántúli honfoglalásának”. A Bukovinától Tolnáig vándorló-menekülő bukovinai székelyeknek Illyés Gyula is verses emléket állított: „ Gombolyagként kibomolva / tekerül le Hadikfalva. / Futó fonál az orsóról: Istensegíts egy szekérsor”. A megélt közös sors a Tamás Menyhért életművét tápláló, „lélek-ellátó” alapélménye. Jól látja és értékeli Bakonyi István: szűk, ösztövér és fájdalommal telített élményvilág ez, de egyszersmind elementáris erejű, tengerszemmélységű ihletforrás is. A költő Tamás Menyhértet irodalomtörténet-írásunk a hetvenes évek elején jelentkező Utassy József Kiss Benedek, Szepesi Attila, Kiss Anna, Veress Miklós, Oravecz Imre nemzedék tagjai közé sorolja. Kétségtelenül súlyos emlékeket hozott magával a „bokaharapdáló” történelemből. Életműve bizonyítja, hogy irodalmunk a magyar történelem művészi tükre: sorstörténet is. A históriai és eszmei tanulságokat Bakonyi István 46 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
