Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 5. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Jámbor Ildikó: A határok vége - végletes határok

Az egész előadás nagyon gondosan megkomponált, számtalan rendezői ötlettel kimunkált, vérverejtékes színészi munkával megvalósított konglomerátum. Csak az a baj, hogy nagyon hosszú, nagyon unalmas. S noha Fekete Györgyi vérbeli játéka el is bűvöli az érzelmek ilyen vad hullámzásának befogadására kihegyezett nézőt, egy idő után elkezd a székén mocorogni, sajnálni kezdi a játszókat a tekervényes mondatokért (amelyek bebiflázása nem is sikerült mindegyiküknek), s aztán pedig várja a végkifejletet.

Renée, (a színen mindvégig meg sem jelenő) Sade márki felesége végletes változásokon megy át, a tagadástól az együttműködésig, és férje botrányos szexuális kicsapongásait már az azonosulás szintjén elfogadó perverzióig, majd újra a teljes elutasításig. A darab többi szereplője viszonylag konzekvens marad előbbi önmagához, mindannyian egyféle magatartást képviselnek az erkölcsi kísérletezővel, vagy mondhatjuk így is, a lázadóval szemben. Az anyós elítéli, a húg meghajlik előtte, Saint-fond együtt romlik vele, Charlotte vele szabadul fel, míg Simiane bárónő a hagyomány szerinti vallásosságot képviseli.

A dráma végén (nagy sokára) a börtönből kiszabadult márki előtt felesége végleg bezárja a kaput, s látható gesztussal a vallásba, az egyházhoz menekül. Ez lenne az újjászületés? Lehet, bizonnyal. Nem tudom, mi a rendező szándéka, vagy hol csúszott el a darab, mindenesetre az volt az érzésem, hogy az előadás létrehozója a lelke legmélyén ezt a szigorú befelé fordulást is legalább olyan végletnek és tévútnak tekinti, mint a kicsapongó testiséget.

Az is meglehet, hogy nem ezt akarta mondani, csak így sikerült.

Anya és leánya: Montreuilné (Bessenyei Zsófia) és Renée (Fekete Györgyi)

Új Hevesi Napló

83