Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - KÖZÉLET - M. Nagy István: A teremtésről
M. Nagy István QÁ feamná&wő/ Aki olvasgatja írásaimat, az tudja, hogy időről-időre körbejárom e fogalmat, és a mögötte megbúvó életbeli megnyilvánulásokat. Mert ez olyan isteni. Ha az idegen nyelvi szinonimáját használom, a kreativitást, akkor meg emberközelinek tűnik. Az értelmező szótár szerint a teremtés alkotó képesség, mégpedig az a szellemi képesség, amely valami új létrehozására irányul. Az Isten kreativitásáról, teremtéséről már nagyon sokan gondolkodtak és írtak. Lényegében erről szól a Biblia, különösen annak a „Genezis” címet viselő része. Sok ezer év gondolati sokaságát nehéz dolog néhány mondatban összefoglalnom, de megkísérlem megtenni: Az isteni teremtéselméletet vallók megegyeznek abban, hogy Isten teremtő tevékenysége nem fizikai jellegű, még akkor sem, ha fizikai valóságot hoz létre. Egy szellemi kinyilatkoztatásról van szó, melynek konkrétumai az emberi értelem által befoghatatlan zónában, a misztikumban találhatók. A teremtést vallók nagyobbik része hajlik arra a hipotézisre, hogy Isten az ember megteremtésével lényegében a teremtés további végrehajtásával magát az embert bízta meg. Más nézet szerint az ember önkényesen magához ragadta a teremtés hatáskörét, miközben szembefordult Isten parancsaival. Megint más nézet szerint (Nietzsche) Isten „meghalt”, a teremtett világ a saját kialakult öntörvényei és a véletlenszerűségek közepette mozog. Bármelyik elméletéből is indulunk ki, a végeredmény az, hogy az ember képes teremteni! Képes új kémiai anyagokat, képes új növény- és állatfajokat létrehozni, és képes mindezek megsemmisítésére is. Vajon jó-e, hogy teremthet az ember? Jól teremt-e? Az első kérdésre a válasz egyszerűnek tűnik: Akit a teremtés képességével és ösztönével teremtettek, annál a képesség és ösztön tartósan vissza sem tartható. A teremtés vágya vulkánszerűen és visszafoghatatlanul tör fel az egyén szellemi szférájából. Bizarr a hasonlat, de a ló is szó szerint megbolondul és kirúgja az istálló falát, ha nem képes kiélni ösztöneit és energiáit. Számos állatfaj ketrecbe zárva el is pusztul. De nem kell az állatok között kutakodnunk. Gondoljunk csak bele, hogyan és miért haltak meg az apostolok, a vértanú szentek, Galilei, Bruno, az aradi vértanúk és még sok ezer nevet lehetne felsorolni, akik inkább az életüket adták; létre tud hozni: űrhajókat, robotokat, automatikus rendszereket, precíziós gyártósorokat, rendkívül okos számítógépeket, lézerszikét és hasonló technikai csodákat. Szeretném leszögezni, hogy ezek létrehozása nem teremtés, hanem csinálás. A kettő ordítóan különbözik egymástól. A teremtés ugyanis csakis szellemiség, és csakis egy új minőség létrehozása. Egy példán keresztül a dolog így néz ki: A teremtés sok más mellett irányulhat a békés, avagy a békétlen állapot létrehozására. Ezek tipikusan szellemi kategóriák! Ha az ember a békétlenséget teremti meg, annak hozadékaként létrehozza a filozófia önigazolását, nevezetesen az ellentétek egymásra hatásának törvényét. Ez a filozófiai nézet a társadalmakba kivetítve mintegy legalizálja az osztályharcot, a nemzetek közötti harcot, s a háborúkat. A háborúkhoz fegyver kell, kezdetben volt a nyíl és a kard. Ma pedig vannak az interkontinentális atomtöltetü rakéták, űrfegyverek. Micsoda minőségi fejlődés a nyíltól a rakétáig - gondolhatnánk. A háborúk terén az ókortól napjainkig semmiféle új minőség létrehozása nem következett be, csakis a tempó változott. Új minőség létrehozása, csak a békés állapot 66 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
