Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXV.
Bükkaljai ösvényeken XXXV. A vízmosás alján ropogtatta a makkot a négy süldő. Ropogtatta, csámcsogta, ette. E vízmosta mély völgyet a Csepegősnek hívták: mert itt mindig szivárgott a víz. Az öreg csererdő fáinak szanaszét nyúló ágairól lehulló rengeted, zamatos makkszem legurulva, az agyagos oldalon lenn, az aljban gyűlt össze; ünnepi terített asztalként szolgálva a süldőknek. Száraz, csapadékmentes ősz volt, és bőséges makktermés. A már vágásérett lábaserdőn túl nagy kiterjedésű, sűrű fiatalos adta a disznók zavartalan pihenőhelyét, ahonnét néhány perces sétát kellett csak megtenniük ahhoz, hogy itt a hűvös, nedves árokban csillapíthassák szomjukat, éhüket. A Csepegős-völgy a vadászterület keleti határán volt. A hegy túloldalán a két kis falu: Bátor és Egerbocs. Ám az ott lakó vadászok ide nem jártak át. Gyarmati Karcsi viszont a Csepegőstől néhány kilométerre fekvő Szarvaskőben nőtt fel, s gyermekkorától járta ezt a területrészt. Ismerte is minden zugát. A sörétespuska mindkét csövébe gyöngygolyót csúsztatott, és ráérős lassúsággal elindult felfelé a szűk szurdokon. Megfontoltan lépkedett, nagyon odafigyelve arra, hogy ne csapjon zajt. Hol a haragosan zöldellő, vastag, puha mohával borított nagy köveken, hol a kavicsos aljú vízfolyásban haladt. Ha odaért egy kanyarulathoz, megállt, és óvatosan kikukucskált, hogy lát-e ott vadat. A levegő mozgásának az iránya itt mindig jó volt. A hűvös légáramlat lefelé húzott a hegyről, így a följebb tartózkodó vad nem kaphatott szagot. Már megtett vagy száz métert, amikor először megállt és hallgatózott. Semmit sem hallott. Újabb hetven métert lopakodott előre. Lassan, csendesen, óvatosan. Talán negyedóra telt el azóta, hogy elindult. A műúton még világos volt, ám itt a vízmosás aljában, a dús lombkoronák árnyékában már fogyott a lővilág. Sejtelmes, ámyéktalan 14 XI. évfolyam 5. szám — 2001. május
