Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Losonci Miklós: Szívzűr
Losonci Miklós Ő újságíró, költő, író egy személyben, képzőművészeti kiállítások szervezője, affinitása van a zenéhez, a kultúra mindenese. Nem polihisztor, több közegben alkot. Szünet nélkül, folyamatosan. A mai ember érzésvilágát ragadja meg, a fogalom fölemelő értelmében hétköznapi. Mi a lényege irodalmi művének, a „Szívzűr” novelláskötetének? Az, hogy kellemes stílusban mai történetek kincseit tárja fel azzal az igénnyel, hogy az írás művészet és dokumentum legyen. Hűséggel föltárja, hogy mennyi kapcsolat törik szét, mennyi öröm és boldogság süllyed fájdalommá, s hogy az élet ember által okozott sebeit vajon lehet gyógyítani? Immár az olvasó teszi föl a kérdést, amit az író'oly lelkiismeretesen jegyzett, vajon az élet természete, hogy elromlik? S lehet ezen változtatni? Egyeseknek igen, ők a ritka szerencsések, de hogy lehet-e ezt a jellem-teljesítményt közállapottá lombosítani? Drámai sorsok helyett általános derűt fakasztani személyes és társadalmi akarattal? A „szívzűr”, a „kalitka” a „viszony” hogy oldódhat föl, hogy szüntethető meg, hogy kerülhető el, hogy válhat nemessé? Baj van. Szükségtelenül szakadnak az érzelmek, mert nem vagyunk művészei az életnek. Boór András történéseiből kiderül, hogy csapdába, zátonyra azért jutunk sokszor, teljesen fölöslegesen, terhet nem kívánt fájdalmat okozva önmagunknak és környezetünknek, azért pusztulunk és pusztítunk, mert nem ismerjük föl ma maradéktalanul életünk törvényeid, és ennek hiányában érzünk, cselekszünk. Mohók vagyunk és kapzsik, pedig szerényeknek kellene lennünk, minden ápolónőnek és orvosnak is, bilincseket rakunk hétköznapjainkra. Nem a mosolyt, hanem a könnyeket növeljük önmagunkban, így másoknak is kevesebb örömöt tudunk sugározni. Önuralom, önismeret a jó terápia, nem véletlenül ajánlották a görögök: Gnoti seauton - ismerd meg önmagad. Boór András valósághű novellái szerint nem ismerjük lelkünk, testünk rendszerét, nem ismerjük föl távlatainkat, így világos jövőnk is zavarossá válik. Felelőtlenség okán csúszunk, zuhanunk a bűn szakadékába, mely a legtöbbször elkerülhető és elkerülendő lenne, lehetne. Igaz, „Megvadult a világ”. Miért? Mi is vadak vagyunk, sokszor nem emberek, ahogy már József Attila jelezte a „Thomas Mann üdvözlésében”. Vakhitek kormányoznak, nem a realitás. Nem mérjük fel, hogy minden tévedésünkért, hibánkért, bűnünkért tandíjat kell fizetnünk, súlyos büntetést. Sokszor hagynak cserben ösztöneink, mert nem hallgatunk rájuk kellő mértékben, vagy száműzzük gondolkodásunk. Fontos a karrier, de nem minden áron, csak úgy, ha a becsület medrében keressük. Akkor rátalálunk. Előbb-utóbb megleljük. Vajon kikecmereghetünk az útvesztőkből, zsákutcákból, van, marad utolsó esélyünk? Föltétlenül. Boór András rejtett bölcselő kellemessé varázsolt írásaiban, nemcsak jók, ezért fontosak, használhatók elbeszélései. Szigorodás, őszinteség esetén minden élet alkalmas a módosításra, melynek oly ritkán elért végállomása a boldogulás, a boldogság. Igen, nem vagyunk védtelenek, igen, megszüntethetjük szorongásainkat, bánatunkat, félelmünket, föllobbanthatjuk magunkban a „gyermekszívet” - ez az író üzenete. Rádöbbent valamennyiünket a magyar köznyelv közvetlenségével - egyik fő erénye -, hogy küldetésünk van a jóra, szépre, hogy általunk, velünk és bennünk jó és szép, jobb és szebb legyen a világ. (Boór András: Szívzűr. Bp. 2000) Új Hevesi Napló 87
