Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Nevelés régen és ma, Közügy-e a pederasztia?
sor lokális háborút és helyi konfliktusokat (szigorúan mindig csak a fegyvereken megszerzendő profit kedvéért), majd szemforgató módon másokra mutogattak ezek előfordulása miatt. A gyermek nem tiszteli azt a szülőt, aki agresszíven viselkedik, de azt sem, aki gyáván tűri, miközben mások „balhéznak”, azaz a fiataloknak épkézláb, egészséges, büszke felnőtt modellekre van szükségük ahhoz, hogy maguk is rokonszenves, egészséges felnőtt egyedekké válhassanak. És végül, de nem utolsósorban, van két dolog, mely soha nem nélkülözhető a nevelésből: a szeretet és a gondos figyelem. Nem kirakatba téve, ünnepi alkalmakon, mások megtévesztésére, hanem mindennapi lelki táplálék gyanánt. Aki csak világra hozza gyermekeit, de soha „nem ér rá” számukra, annak legfeljebb véletlenül lesznek jólneveltek a gyerekei (ha mások megnevelik őket), ám ő maga mint szülő, mindig sikertelen lesz. A szexualitás normális körülmények (és normális emberek) között magánügy. Egyike a legbensőbbeknek, legintimebbeknek, mely a két érintett félen kívül senki másra nem tartozik. Ősidők óta igy van ez, és egészen napjainkig nem is jutott eszébe senkinek, hogy ezt megcáfolja vagy megmásítsa. Akik nem hisznek a teremtéstörténetben, csak az evolúcióban meg az ősemberben, azokat is megnyugtathatjuk: különös módon már az emberszabású majmok is elvonulnak intim együttlétekre életük társával, akit egy életre szólóan választanak (ld. gorilla, orangután). S hogy miért kell ezzel a kérdéssel mégis a nagy nyilvánosság előtt foglalkozni? Mert napjaink őrjöngő „másság”-mániája már az utcán tombol, és a hivalkodó magamutogatás időnként olyan méreteket ölt, hogy kénytelenek vagyunk vele szemben védekezni. Mi, a csendes többség, a minden szempontból normálisnak, átlagosnak tekinthetők, akik - tetszik, nem tetszik — mégis csak többségben vagyunk, tehát a többség jogán is eldönthetnénk a nem túl gusztusos kérdést. A mai világ azonban nem erről szól. Az erőszakos, hangoskodó kisebbség tüntetéseket, felvonulásokat szervez, karnevált, bulit, miegyebet, és az utcán hiányos öltözékben felvonul, platóról integet, invitál mindenkit, hogy csak bátran, tessék, tessék, akárki beszállhat, nem szégyen az, ami nekik másként dukál, máshogy tetszik, és akinek ez nem tetszik, az kirekesztő, maradi, sovén és minden rossz, ami csak lehet, mert nem ért egyet a vásári komédiának túl rossz, emberi tragédiának pedig túl szánalmas produkcióval. De ez még mind nem elég, perverz szexreklámjukat most már becsempészik az iskolába is, mondván, hogy őket mindenki elnyomja, kirekeszti, bezzeg milyen jó az, ha valaki csak úgy szabadon engedi a „melegségét”, melyet ma már nem illik hagyományos jelzőkkel illetni. Mindezenközben egyetlen szó sem esik arról, hogy nem maga a homoszexualitás vagy egyéb perverzió a tét (mely genetikailag már úgyis jó előre eldőlt), hanem az, hogy az iskolákat járva potenciális (kiskorú!) partnereket keressenek, azaz legális kereteket keresnek maguknak arra, hogy megronthassák az iijúságot. Épp abban a korban, amikor még nem teljesen döntőképes egy fiatal, tehát nem megfelelő befolyásolással akár el is fogadtathatok vele a természetellenes szexuális megnyilvánulások. Felvállalva akár azt is, hogy konzervatívnak tartanak, szükségesnek tartom megfogalmazni tiltakozásomat azzal a tolakodó (és deviáns) magatartással szemben, mely nem tűri el a normálisak másságát — a „másokkal” szemben, hanem rákényszeríti, hogy kénytelen szemlélője legyen az utcán exhibicionista módon felvonuló, majd a TV képernyőjén keresztül az otthonunkba is beszemtelenkedő és nem túl esztétikus látványt 64 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
