Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: Ha megnyílnak az ajtók, Munka nélkül
‘-Patkós SPttila '■a '/én Uh é a.x, aj/áé. . Az ünnepek múltával némelyek kiürültnek érzik magukat, mások feltöltekezve élményekkel, telítve erőforrással, bizalmukat vetik a jövőbe. A húsvéti életöröm alapja a belső hitből fakad, s ez a hit ajándék, ami nélkül aligha beszélhetünk boldog, bizakodó életről. Milyen sokan bezárkóznak lakásaikba, az ünnepeken talán ki sem moccannak. Mondhatnék, a tanítványok is ugyanezt tették, mármint bátorság és hit nélkül. A bezárkózottság idején végbement a nagy misztérium, a feltámadás, amely a döbbenet erejével hatott mindenkire. Az egyik tanítvány olyannyira hitetlen volt, hogy a megelevenedés tényét csak úgy volt hajlandó elhinni, ha a sebeket közvetlenül megérinthette. A mi hitünk töredékes a tanítványokéhoz képest. Mi nem láthattuk azokat az akár kézzelfogható csodákat, amelyeket ők az első században átélhettek. Kétezer év múltával annál inkább át kell esnünk nekünk is a kétségeken és megnyugvásokon, a lelkendezés és hitetlenség fokozatain, vagyis a lelki-szellemi élet minden megrázkódtatásán, mert a körülmények sokszor Jézus Krisztus ellen szólnak. Azok az emberek, akik földi jólétben, világi mámorban élnek, esetenként még a hívőket is meg tudják téveszteni hitükben, sőt akár ellenségeskedést is szítanak. Tamáshoz hasonlatosan a jövőben is lesznek nehezen hivők, akik megtévesztve, bátortalanítva, lelkűk minden korábbi békéjét és hitét önmaguktól elvetik, mígnem egy soron következő betegség ágyhoz kötöttségében és kiszolgáltatottságában megtapasztalhatják a krisztusi személyes jelenlétet, ami által felgyógyulhatnak. Mindössze azt kell észrevenni, hogy a gyógyulás miként ment végbe, nem kicsinyítve az ápoló személyzet áldásos tevékenységét! Aki így vizsgál összefüggéseket, az rá is talál a lényegre, és az emberi erőfeszítéseknek már nem tulajdonít olyan nagy fontosságot, mert ráeszmélhet a természetfelettire, s attól kezdve hisz, és bizodalma van. Teremtőjében, földi zarándoklatának elhívójában. Amíg a krisztusi korban a lakás volt az elreteszelt, bezárt ajtókkal, az ma valamennyiünk szíve-lelke, amely a szellemiekben nem enged bebocsátást. Hogyne áhítoznánk az ilyen zárkózott állapotban a „Ne féljetek” és a „béke legyen veletek!” szelíd szózatot, amely nélkül elveszettnek, alámerültnek, örökös kétkedőnek, zsörtölődőnek tudhatjuk magunkat. A jövőben is lesznek olyanok, akik a csodáét várják, mert csak akkor hajlandók hinni, ha látnak... Abban az időben Tamás ezt hallotta, miután ujjait a sebhelyekre tette: „Te most hiszel, de mondom neked: Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” Mi sem vagyunk egy hajszállal sem jobbak, mint az egykori tanítványok. Elcsüggedünk, kicsinyhitűségünkben kételyekbe bocsátkozunk, tépelődünk, rágódunk, ha nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogyan elképzeltük. Esetenként mi is bezárkózunk, mint csiga a házába, és sem a belső, sem a külső világról nem akarunk tudni, ha látszólagos ellentmondások merülnek fel. S akiről azt gondoljuk, hogy eltávozott tőlünk, közel van hozzánk, csak — nem mint az első században testileg láthatóan -, hanem szellemileg! Már Magdolnának is azt kell mondania: „Asszony, ne nyúlj hozzám!” Ugyanis átszellemült test volt az, amelyet láthatott, és amely embertesti érintésre nem volt alkalmas. Amikor később tanítványaihoz a bezárt helyiségbe érkezett, már megengedte, hogy mint testet észleljék a sebekkel. Amíg testileg élt az emberek között, nem tudatosodott mindenki Új Hevesi Napló 55
