Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Stílustalanságok
Zimányi Árpád A nyelvhasználat összetevői között megkülönböztetett szerepe van annak a módnak, ahogy közlendőnket megfogalmazzuk. Stílusunk akkor jó, ha figyelembe vesszük a beszédhelyzetet (illetőleg az írásmű műfaját), a témát, a közlemény célját, és természetesen azt, hogy kivel beszélünk, vagy kinek szánjuk írásunkat. Bár nem túl szerencsés fontossági sorrendet felállítani, mégis azt mondhatjuk, hogy a stílus sokszor fontosabb, mint a nyelvi helyesség. Egy kisebb nyelvi hiba ugyanis lehet akár egyszerű tévesztés, ám bizonyos stílustalanságok igen feltűnőek és rendkívül zavaróak. Napjaink értékválsággal küzdő világában, a hagyományok felbomlása idején meglehetősen gyakoriak a fogalmazási és nyelvi stílustalanságok. Meggyökeresedett közszokás és az igényesség felől nézve elmarasztalólag szólhatunk róluk, másfelől azonban látnunk kell, hogy a nyelvi és stílusbeli változások minden korszak velejárói. A mai helyzetre jellemző, hogy a stílusrétegek összekeverednek, és általános fellazulási folyamat figyelhető meg. A választékosnak szánt beszédhelyzetekben is mind gyakrabban feltűnnek az alsóbb stílusrétegek elemei (szleng, durvaságok). Igaz ez a közéleti, politikai nyelvre, a parlamenti viták hangnemére és a tömegtájékoztató eszközök egynémelyikére. Példáinkat jórészt az utóbbi területekről válogattuk. Korszakonként változik, hogy mit tart elfogadhatónak, mennyit bírt el ez ízlés és közszokás. Az alsó nyelvi rétegekből való bővülés folyamata nem egészen új dolog, most mégis úgy érezzük, hogy a nemkívánatos jelenségek fokozódnak. Az 1940-es években nyelvművelőink még tiltakoztak az édesapa jelentésében feltűnt öreg, öregem szavak ellen. 1965-ben országos felzúdulás követte a Tenkes kapitányáról írt ifjúsági dalt annak szóhasználata miatt: „... úgy imádom ezt az irtó klassz kapitányt!” De hol vagyunk már ezektől!? Mai nyelvhasználatuk egyik jellemző hibája a helytelen szóválasztás, amikor a kifejezés stílusértéke élesen elüt a szöveg hangvételétől. A Kossuth rádió Krónikájából származik a következő idézet: „Hazámat életem feláldozásával is megvédem - hangzott a rendőrtiszti fogadalom utolsó mondata, amelyet 512 most végzett hallgató mormogott vissza. ” Az esemény ünnepi hangulatával, s a hír választékos megfogalmazásával éles ellentétben álla mondat vége: a fogadalmat tevők mormogása szerencsétlen szóválasztás - ezt a jelenséget nevezzük stílustörésnek. Itt minden bizonnyal a kevésbé gyakorlott tudósító véletlen hibájáról van szó, de létezik - a szépirodalomban úgyszintén - szándékos stílustörés is. Példánkat a kereskedelmi televízió híradójából vettük: „Hajnalig tartott a királyi család esküvői bulija Windsorban”. A könnyedebb hangnem oka a megcélzott tömegek nyelvszokásaihoz való alkalmazkodás, a hivatalos fordulatok tudatos elkerülése, egyszerű jópofáskodás; az eredmény pedig látszólagos összeférhetetlenség: a királyi család bulija. Más esetben viszont nem térhetünk napirendre a hallottak felett. A tavalyi nagy esőzések idején hangzott el a következő bejelentés, szintén a kereskedelmi híradó műsorvezetőjétől: „Az árvíz közepén rájött a szülés egy asszonyra”. Sokféle testi szükséglet „jön rá” az emberre, de ez a fogalmazás a szülés megindulásának kifejezésére a legkevésbé sem alkalmas a nagy nyilvánosság előtt. De ne csak a médiát kárhoztassuk! Az általános érték- és stíluszavart jelzi, hogy másféle körökben sem kell messze menni efféle példákért. Jeles történészünk nyilatkozott a 50 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
