Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ködöböcz Gábor: „halálunkig halljuk a csengőt” II.
esetenként talán szembenállnak egymással. A költő azonban históriai szereplő is, akinek a sorsvállalás morális kényszer és elemi kötelesség: „vállaltira tették cipelem / hiába kérdezném miért”. Semmi meglepő sincs abban, hogy a lírai alany a prófétalétnek s a vele járó feladatnak elsősorban a keresztjét, a szálkáját érzik, dicsfényre, koszorúra viszont nem tart igényt: „s megvetek minden protokollt / és minden kincstári babért”. Mintha a mester, Arany János puritán életfelfogása köszönne vissza - ironikusan kesernyés önszemléletével együtt. Mint ahogy Petőfi és Ady nobilis jelleme is tetten érhető az alábbi sorokban: „a közönyöst a langyosat / kiköptem ha nyelvemhez ért”. A verszárlatban a szabadság mint a nembeliség legfőbb értelme, a költészet örök eszménye emelődik már-már mitikus magasságokba; az elmúlás rettenetét is az értelmes mártírium s az életszentség holdudvarába vonva: „ó te annyiszor megdalolt / szabadság ó te nem remélt // gyolcsoddal hogyha meghalok / törüld le ajkamról a vért”. A gyolcs és vér katartikus hatású képei úgy idézik föl a megváltásmítosz Bárányát, hogy eközben az informális helyzet nyugtalanító drámáját, „el-ellobbanó fakó reménység”-ét is képesek kifejezni. A Koszorú szembeötlően liturgikus szövegét a passiójárás, a kereszthordozás és vérhullatás misztériuma avatja a Kányádi-líra egyik legszakrálisabb darabjává. Az értékszerkezetében és nyelvi megformáltságában erősen rétegezett alkotás a prófétai, a hitvalló, a himnikus és köznapias beszédformák segítségével tárgyiasítja a karitatívaltruista, illetve az eszménytelen-pragmatista élet morálját. A bináris oppozíció egyik eleme a fenséges és magasztos minőség primátusával mutatja föl az imitatio Christi kétezer éves hagyományát (1-2. vsz.), a másik pólus pedig az alantas és profán minőség kihívásával, egyszersmind méltatlanságával vet számot (8-9. vsz.). A krisztusi életpélda tanítását („ne hagyd, hogy győzzön a rossz: te győzd le jóval a rosszat” - Róma, 12, 20-21) magáénak valló lírai személyiség jól tudja azt, hogy az emberi lét egyszeri, kockázatos lehetőség; kényes egyensúly az animalitás és divinitás között. Miként Cs. Szabó László Firenze című versében szerepel: „Rang az ember, ezt példázza / tekintet és tartás, / angyal között, barom között / szabad a választás”. Költészetének eszmei-erkölcsi mélyrétegét tekintve, versvilágának metafizikai beágyazottságát, ontológiai motiváltságát és transzcendens ihletettségét vizsgálva nyilvánvalónak látszik, hogy Kányádi-versek lírai alanya is bejárja azt az utat, amelyet Szent Ágoston fogalmazott meg minden időkre: „Magadhoz igazítottál bennünket, Uram, ezért nyugtalan a mi szívünk, míg Benned meg nem nyugszik.”7 Sctjtfóctch: 6 Bertha Zoltán: „... egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten” - Vallásos alapélmények a klasszikus erdélyi lírában. In: Uő: In honorem Czine Mihály. Szerk. Görömbei András és Kenyeres Zoltán. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999. 180. 7 Aurelius Augustinus: Vallomások. Gondolat, Bp., 1982. 83. Új Hevesi Napló 49
