Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ködöböcz Gábor: „halálunkig halljuk a csengőt” II.
cKödöböcz Gábor „Aa/d/u^iÁi^ Aa/^uJc a cáwujf&t Ertékjelkép és értéktudat összefüggése Kányádi Sándor hitvallásszerű verseiben (Lakodalmas, Öreg iskola ünnepére, Koszorú) II. A transzcendens irányultság, az oltalomkeresés és megváltásremény talán sehol sem artikulálódott olyan műfaji-hangnembeli változatossággal, illetve olyan alaki-formai sokszínűséggel, mint az erdélyi magyar irodalomban. A transzilván tradíciót ilyen nézőpontból áttekintő tanulmányában Bertha Zoltán a következőket írja: „A kínra kárhoztatott evilágiság és a mártírium mitizálása szükségképpen és közvetlenül a végső összefüggésekre mutat - a lélek viszonyulás-változatainak sokaságában. Az értéksorvasztó realitás földi gyötrelmei közül kiált a szó, száll fel a sóhajos vallomás, a minőségelvű gondolat. Innen hullámzik elő a vigasz- és oltalomkereső szenvedély, az égi támaszt óhajtó kapaszkodás vágy: a metafizikai sorsigazodás reménye”.6 Kányádi vezeklésszerűen konfesszionális, keresztényi ihletettségü versei közül artisztikus szépségével, áttetsző formarendjével, intellektuális fegyelmével és emberi mélységével is kiemelkedik a Simon Bolivar és San Martin emlékének ajánlott Koszorú című kompozíció. A Dél Keresztje alatt ciklus eme darabjában a latin-amerikai forradalmár politikusok szabadságküzdelme a messiási szenvedéstörténet személyessé stilizált közegében kap távlatosabb jelentést, s szinte észrevétlenül válik a közösségért hozott áldozat példaértékű modelljévé, a szabadságérdekü létforma egyetemes érvényű, apoteózisszerű példázatává. A későromantikus kiválasztottságon alapuló helyzet- és azonosságtudat a bibliai allúzió mitikus fénytörésében jeleníti meg az „itt állok, másként nem tehetek” gyötrelmes-gyönyörű éthoszát. Az Illyésre és Babitsra utaló ’koszorú’ révén Kányádi saját lírai hagyományát is felidézi: „Befonnak egyszer téged is / valami pompás koszorúba” (Halottak napja Bécsben). A vers címében szereplő ’koszorú’ mindenekelőtt a kegyelet és emlékezés szimbóluma, de a megalázottság jelképeként Jézus tövisből font koszorúját is jelentheti. Utalhat még a dicsőségre (babérkoszorú), mely a két forradalmárt illeti, de az összetartozást, az egységet is kifejezheti (hölgykoszorú, szonettkoszorú). A pozitív és negatív értékképzeteket magába sűrítő ’koszorú’ azért is találó, mert a globális kohézió eszközeként anticipálja a vers értékszerkezeti prófétai küldetéstudat („valaki engem kiszemelt / valamire valakikért”) csak látszólag meghatározatlan, a vers kontextusában a szolgálat parancsa, a közösségi érdekű cselekvés morálja nagyon is egyértelmű (’hullatni verejtékemet / s ha nincs kiút hullatni vért”). A herderi paradigma dominanciáját legföljebb csak árnyalják, de nem teszik kétségessé a következő sorok: „sorsomat én nem tudhatom / a célom is tétova volt // gyanútlan jöttem mint simon / a cirénei jődögélt”. Ráadásul ez a szövegrész olyasféle olvasatban is létezhet, hogy „nem kell ismernem a célomat; a célom ismer engem” (Weöres: A teljesség felé), avagy a költői létformára gondolva: „nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét” (Babits: Mint forró csontok a máglyán). Az evangéliumi szenvedéstörténetet parafrazáló költő Jézus passiójárása kapcsán emliti meg Cirénei Simont, akit voltaképpen kényszerítettek a kereszthordozásra. A keresztény hagyomány viszont egyfajta bizonyságtételnek fogja fel Simon cselekedetét, mondván, hogy az elesett Jézus iránt szánalmat érzett, vele közösséget vállalt. Kányádi itt a szerepvállalás ellentmondásait villantja föl: a kisebbségi léthelyzet és saját költői vágyai 48 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
