Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Bronzból vagyok, Sasok és verebek

A tavaszi ragyogás már kezdi melengetni az átfagyott földet. De az esték még hidegek. A tél múló köpenyének hűvösségét a föld makacsul őrzi. A kutyák ugatása, kísérteties vonítása időnként megtöri a csendet. A gyerek fogvacogva remeg. Szinte zihál a félelemtől: már megint kint kell térdepelnie a hátborzongató sötétben.

S&cvmoJooA &%>u/cw

Bronzból vagyok. Nem aranyból. Nem vasból. Ötvözet, teremtve két anyagból.

Ősanyám Réz. Az ősapám meg Ón.

Belőlük lettem. Tüzes nászukon.

Pokolként forrott az izzó kohó.

A Tűz szült engem. Örök Alkotó! így születik az Új! Nem másolat,

Eredeti... Minőség... Áldozat.

Arany-utánzó réz már nem vagyok,

Ón lustasága régen elhagyott;

Új lény vagyok, kardnak elégtelen, Ekének rossz, pénznek értéktelen.

Igen, belátom, hasznos nem vagyok,

Ám minden szépet magamban hordozok. Bennem formát lel minden látomás Belőlem lesz az örök alkotás,

Mit minden ember magából farag,

Mely időtálló, mivel nem anyag!

Én bronz vagyok és nem arany, se vas; Egy ötvözet, mely örök álmokat Hordoz magában, mint az életet Magából gyúrja a művészetet.

&%Jc é& veweAeA

A sasfiók, ha repülni tanul,

Nem énekel, csak lebeg szótlanul.

Neki elég a lég, a kék szabadság.

A veréb alig repül, csak ugrál De zaja betölti az utcát és az udvart.

A kicsinység ordít míg bereked.

Ezért zajosak a verebek és némák a sasok.

26

XI. évfolyam 4. szám — 2001. április