Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kelemen Erzsébet: A büntetés
felemen Crzsébet OSd/üm/eíéö- Bocsánatot szeretnék kérni! Megbántam, amit tettem! - állt meg illedelmesen a tanítónő előtt a férfi. Szeme éjfekete komolysággal csillogott: „most őszintén beszélek, higgyen nekem!” Sötétbarna homlokán izzadságcseppek fénylettek. A sietség vagy talán a szorongás verejtékei. De lehet, hogy ez is csak a korral jár. Tizenegy gyermek apja. Már nem fiatal. A tanítónő egy pillanatra megtorpant - bocsánatkérésre nem számított (nem is tudott mit kezdeni vele) -, de a tervezett forgatókönyvet, jól tudta, mindez nem boríthatja fel:- Azt hiszi, ezzel fátylat boríthat mindenre?! - szegezte a szülőnek a kérdést előre elszánt lendülettel.- Nem akartam megbántani - ismételte a férfi.- Tiszteletlenül beszélt rólam! - folytatta a tanítónő. - Az iskolaudvaron a gyerekek előtt kiabált! Megszégyenített! Pedig jól tudta, minderre nem szolgáltam rá!- De most már tudja, mi az igazság! - csattant fel erélyesebben. - Rengeteg problémám van a fiával! S még sorolni kezdte aprólékosan, a hiányos iskolai felszereléstől kezdve a feladatlap repülővé hajtogatásáig, arcáról a vörösség végigfutott a nyakán. Talán a testét is elborította, mint valami gyógyíthatatlan bőrkór. De az emberi indulat elszáll (előbb vagy utóbb), s a nyakon kiduzzadt erek is lassan visszahúzódnak nyugalmi állapotukba.- S az osztálytársait is állandóan veri, mert ő a király - fejezte be valamivel csendesebb hangon a tanuló bünlistáját.- Király? - csodálkozott az apa, s akaratlanul is végignézett szakadt, zsíros ruháján, még a sáros, kopott cipőjére is rápillantott: lehet, hogy ő egy király apja?!- Mindig azzal dicsekszik a gyermeke, hogy otthon ő a király - folytatta a tanítónő.- A napközis nevelőnek előbb kell hazaengednie az Ön kisebbik fiát, mert máskülönben a királybáty útközben összeverné.- Erről nem is tudtam!- Egyik gyerek se mer panaszkodni, mert félnek tőle. Még az én fiamat is, aki már felső tagozatos, megfenyegette, hogy agyonveri.- Azóta ilyen ez a gyerek, mióta mellbe szúrták a vasvillával - magyarázta az apa.- Akkor történt vele valami. Tudja, tanárnő, még kórházba is vitték. Ide szúrtak neki - mutatott a mellkasa felé. - De majd otthon előveszem! - intett kezével fenyegetően, még a fejével is bólintott rá. - A sötétben fog kint térdepelni. Fél, ha kizavarom. Attól remeg.- Minden büntetés hatástalan nála - vette át a szót a tanítónő. S nem is gondolt arra, hogy egy mozdulatnyi simogatás, egy leheletnyi szeretet is elég lenne csupán... - ha már végképp nem lehet vele bírni - folytatta, kissé elgondolkodva az apa szavain -, kiküldőm a folyosóra, hogy üljön a kispadra, s csillapodjon le egy kicsit. Egyedül nem mer kimenni. Láthatóan fél. Ilyenkor megígéri, hogy jó lesz. De csak öt percig tart az elhatározása. Az apa a fejét csóválja:- Megbüntetem! - erősködött elszántan. - Meglátja, keményen megbüntetem! Új Hevesi Napló 25
