Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A férfi, aki alumíniumot tudott hegeszteni
idegességre inni kell. Ittak is egy sört, meg még kettőt, meg ki tudja, hányat, aztán az univerzális hegesztő alig fért el a lépcsőházban. Vera alig akarta beengedni. Még soha nem látta ilyen állapotban. Amikor kiderült, hogy pénzt se tudott szerezni, mindennek elmondta, csak éppen nagyságos úrnak nem. Pista eleinte csak tűrte, és egyre azt hajtogatta, hogy ,jól van, anyukám, jól van, anyukám”, de amikor hülye tirpáknak nevezte, és fölemlegette az anyját is, fölegyenesedett, és a jobb tenyerét úgy odaillesztette a bal arcára, hogy végigcsúszott az előszobán. Az incidenst családi mosolyszünet követte. Heteken át csak kerülgették egymást a szűk másfél szobában. Balogh Pista egyre gyakrabban keresgélte a kulcslyukat. Egyik nap a gyerek is ott sírdogált az anyja szoknyájába kapaszkodva, amikor Vera lekurvaanyázta férjurát. Újra elcsattant a pofon, de ezúttal a visítva toporzékoló kislány is kapott egyet. Harmadszorra már be se engedte az asszony. Ott üvöltött, döngette az ajtót, amikor megérkeztek a rendőrök. Ezeket is elküldte melegebb éghajlatra. Jól megagyalták gumibottal, aztán a kezét hátrabilincselve lökdösték le a lépcsőn. Két nap után kiengedték ugyan a rendőrségi fogdából, de meg kellett ígérnie, hogy elkerüli az utcát, ahol a felesége lakik. Nem értette, mi folyik körülötte. Mit jelent az, hogy ahol a felesége lakik? Az az ő lakása! O is ott lakik, vagy mi a fene? Aztán egy nap a kezébe nyomták a bírósági végzést, amiben az állt, hogy nincs többé felsége, és a kislányát se látogathatja. Viszont a havi jövedelme húsz százalékát köteles eljuttatni a gyerek gyámjához, a volt feleségéhez. Nem értette. Meghúzta a pálinkásüveget, és újra elolvasta. „Mit? A havi jövedelmem húsz százalékát? Gyere, vidd el az egészet, te hülye tyúk!” Jó nagyot húzott az üvegből, rekedtes hangon fölröhögött, és széttépte a papírlapot. Azóta kint él az utcán a többi hasonló csöves között. Ha néha elviszik az emberpiacról valami alkalmi munkára, bevásárol az ABC-ben és jól telezabálja magát. Ha nincs ebéd, kéregét, vagy szerez, ahogy tud. Igen, előfordul, hogy a kukából. Az éhes ember nem válogat. A kóbor kutya elől is ellopja a penészes kenyeret... Verát látta néhányszor az utcán. Először arra gondolt, hogy este meglesi valami sötét helyen, és elvágja a torkát. Szerzett is egy jó hosszú pengéjű kést, de akkor nem jött. Aztán egy nap látta a kislánnyal. Beesett arcú, sápadt, vézna gyerek. Mi lenne vele az anyja nélkül? „Verje meg az Isten azt a lakásbitorló szukát!”, gondolta, és zsebre csúsztatta a kést. Az utcában, az ő utcájukban nem volt azóta se. Ide a parkba ül ki néha, s a bokrok takarásából figyel, hátha egyszer megláthatja a lányát. Az ő lányát, a kis Balogh Verát. Mert egyszer, majd egyszer még el kell mondani neki, hogy ő az apja, ő az univerzális hegesztő, aki egykor a Nagy Gyárban még aluminiumot is tudott hegeszteni. / Új Hevesi Napló 23
