Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A férfi, aki alumíniumot tudott hegeszteni
parádéskocsis. De mit érdekelte mindez Verát és Balogh Pistát? Ők éppen a nászéjszakájuk fáradalmait pihenték ki a kétszer három méteres albérleti kuckójukban. No, de aztán jöttek a munkás hétköznapok. Túlórázni kellett, hogy összejöjjön a beugró a lakásra. Igaz, némi pénzzel a rokonok is segítettek, de hát azt is vissza kellett fizetni. Aztán a törlesztés, meg a bútor... Hazafelé menet már szinte a lépcsőházban elaludt. Nemsokára jött a gyerek. A kislány. Vera otthon maradt vele gyesen. Még több pénz kellett volna, de honnan? Akkor már ünnepi műszakot is vállalt. Egy nap elkezdtek pusmogni az emberek a gyárban, hogy azért nincs béremelés, mert a górék egymás közt osztják el a dohányt. Olyan emberek mondták, akiknek hinni lehet. Többen föl is szólaltak a termelési értekezleten, kérdőre vonták a vezetőket. Később meg majdnem beverték kővel az üzemvezető, meg az igazgató ablakát. Ő is ott volt. Miért ne lett volna?... Másnap valamennyiüket felhívatták a pártbizottságra, és egy kopasz muksó bejelentette, hogy utolsó figyelmeztetésképp pártbüntetésben részesülnek, és fél évre tíz százalékkal csökkentik a fizetésüket.- Ne má.. .á’ - mondta az egyik. - Nem is vagyok párttag...- Én se - bólintott rá a másik.- Én meg mától nem leszek az - sziszegte a harmadik. Másnap reggel zsíros kenyeret találtak a vezérigazgatói iroda előtt álló Lenin- szobor tenyerében. Soha nem derült ki, ki tette oda. Egyszer csak bejelentették, hogy az üzemvezető nem üzemvezető többé, hanem káefté igazgató. Az egy üzemből lett vagy hat-hét káefté. A párttitkár is káefté igazgató lett. Ügyvezető igazgató úr. A melósok meg lestek, mint Mari a moziban. Mentek, kérdezték volna, hogy Puskás elvtárs... De nem is folytathatták tovább, mert:- Aki engem leelvtársaz, annak nincs többé helye a káeftém’oen - mondta. - Vegyék tudomásul, hogy én Puskás űr vagyok!- Hogy oda ne rohanjak... Ezt igazán jól titkolta eddig... - mondta az egyik esztergályos, és elment a pénztárba fölvenni az utolsó fizetését. Ekkor már senkit se érdekelt, hogy suta Balogh Pista alumíniumot is tud hegeszteni, s az se, hogy ő mentette meg egykor a szovjet exportot. Egyszerűen ki volt rúgva.- Nem gond, anyukám - biztatta Verát. - Aki alumíniumot tud hegeszteni, az után két kézzel kapkodnak a górék. Miután a város összes munkahelyét végigjárta, és a górék mindkét keze a zsebükben maradt, kissé megingott az önbizalma. Másnap a munkaközvetítőben se nagyon biztatták. A villanyszámlát még ki tudták fizetni, de a lakástörlesztésre már nem futotta. Reggel azzal ment el hazulról, hogy szerez valami munkát. Mindegy, mit, csak munka legyen, amiért fizetnek. Ha nem megy, kölcsönt kér valamelyik barátjától. Éppen a munkaközvetítő előtt beszélgettek néhányan a régi gyáriak közül, amikor egy imbolygó alak kacsázott eléjük, és a fának támaszkodva gúnyosan fölröhögött.- Nini, a vörös lobogós KISZ-esküvős! Az univer...ver...zálhegesztő elvtárs... Csak nem rúgtak seggbe téged is a haverjaid? A góré haverok... Neki adták az én lakásomat. Hmm... Tudod, ki vagy te? Egy senki. Egy nagy szar senki.- Oké, Józsi, menj haza! - fogta karon az egyik. - Részeg vagy, nem tudod, mit beszélsz.- Én-e? Hát beverem a pofáját ennek a KISZ-elvtársnak... Erre aztán Baloghnak is fölment a pumpa és nekiugrott volna a részegnek, ha le nem fogják a többiek. De lefogták, és elvonszolták a kocsmába, mondván, hogy az effajta 22 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
