Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar II.
- Egyedül voltam, és csak úgy vaktában csavarogtam az utcákon. Szebbnél szebb nők napoztak a kertekben. Rögtön az első napon kiszúrtam egy barnát. Tenyérnyi bikinit viselt, a mellén két apró szaténrózsa díszelgett. Szinte semmi.- Tavaly az volt a divat. De milyen drágán adták... A fenébe, de meleg van!... Folytassa! Szóval két szaténrózsa...- Igen, aki adott magára, mind azt hordta. Ő is. Naponta többször is elsétálgattam arra. Mindig találkozott a pillantásunk. Vártam az alkalmat, hogy megszólíthassam. Egyik este a kertet locsolta. Már éppen végzett, le akarta csavarni a tömlő végét, de nem ment. Odaszóltam neki, hogy szívesen segítek. Azt mondta, hálás lenne érte. Bementem. Közelről még csinosabb volt. Úgy huszonöt évesnek néztem, de később kiderült, hogy harminc. Igazi ágybacsalogató nő. Minden férfi ilyenről álmodozik üres óráiban. Lecsavartam a tömlőt. Nem is volt rászorítva. Akkor már tudtam, hogy ürügy volt az egész. Meghívott egy italra. Maga keverte. Amint nyújtotta a poharat, összeért a kezünk. Éreztem, hogy megremegett. Az első pohár után azt mondta, táncoljunk. Bekapcsolta a magnót. Emlékszem, japán készülék volt. Elkezdtünk lötyögni. A teste olyan forró volt, mint a tűz. A bal lapockáján volt egy babszemnyi anyajegy. Valahogy rácsúszott a kezem, és elkezdtem birizgálni. Annyira tűzbe jött tőle, hogy tánc közben elkezdett vetkőztetni.- A bal lapockáján mondja? Hmm... - dünnyögte a főmérnök. — A bal lapockáján... bikiniben... Egy nagy frászt, azt!...- Miért? Nem mindegy magának, melyik oldalon volt?- Meg se csókolta? - kérdezte huncutul mosolyogva a sofőr. A főmérnök gondolataiba mélyedve hallgatott.- Dehogynem. Kifelejtettem volna? Még mielőtt elkezdtünk táncolna. Megittuk a pertut. Olyan nyelves puszit kaptam tőle, majd’ lenyelte a fejemet. Ilyen rámenős, tüzes nővel se azelőtt, se azóta nem volt dolgom. No, de a táncnál tartottunk. Elkezdett vetkőztetni és a ruhámat szétszórta a szobában. Ahány darab, annyifelé. Én csak akkor nyúlhattam a bikinijéhez, amikor már teljesen pucér voltam. Akkor aztán rámkiáltott, hogy „Tépd le! Tépd le!” Letéptem róla. Miért ne? Nem nekem kellett másikat venni... Ami aztán következett, azt szinte el se lehet mondani. Úgy szűkölt, mint egy kutya, ha verik. Kérdeztem tőle, csak nincs valami baj? Erre úgy magához szorított, hogy egy hétig meglátszott az oldalamon mind a tíz ujjnyoma. Egyszer el is ájult, úgy kellett életre pofoznom.- Egy nagy szart magának, azt! Tudja?! Méghogy szűkölt... Hogy hívták? - érdeklődött a főmérnök.- Edinának mondta magát.- Biztos? Te, ne hazudj nekem, te kurvapecér, mert!...- Az ágyban nagyon ritkán szoktam igazoltatni a nőket. Különben is asszony volt, a fenét érdekli a neve. Miért fontos ez magának? Reggel elmesélte, hogy műszaki ember a férje. Valami góré, aki csak reprezentálni akar vele. Azt mondja, maga se tudja, mennyit keres, teheti. Budán laknak, valahol a Rózsadombon. Előfordul, hogy két-három hétig hozzá se nyúl a pasas. Egy ilyen nőhöz!... Sokat jár vidékre, meg külföldre, így aztán van alkalma az asszonykának félrelépni. Meg is teszi, ahányszor csak alkalma adódik rá.- Hát, hogy milyen szemét emberek vannak... Többször is volt nála, szarházi úr? Az kell nektek, a más asszonya...- Minden este, két héten keresztül. A végén már lógott rajtam a nadrág... Pedig igazán tartalmas kajákat tálalt elém.- A férje nem volt ott? Nem hát, hisz... ó, a hétszentségit!...- Nem. Éppen külföldön csavargóit. így mondta: „külhonban csavarog.” 18 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
