Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar II.

- Véletlenül nem Angliában volt a pasas? Mondd meg, te szemét!...

A fiatalember nem hagyta magát kizökkenteni a szerepéből. Befelé mosolyogva így válaszolt:- Nem tudom. Engem csak az érdekelt, hogy nincs ott.- Jellemző. Ilyenek maguk, fiatalok. Én annak idején mindig pontosan tudtam, hol a férj, és azt is, mikor ér haza. Volt az udvaron olyan terméskőből épült hússütő? Tudja, az a grillező, az a roston sütő vacak...- A fene nézte... Én a nőt főzögettem.- És mi lett azzal az Edinával, ha ugyan tényleg így hívták? Szakítottak?- Nem, azt mondta: „Édesem, az én férjem egy impotens vén vadállat. Éppen ezért nem is adom meg a címemet. írd föl a tiédet, meg a telefonszámodat is. Majd én jelentkezem, ha nem lesz itthon a rabtartóm.” Időnként most is fölugrik hozzám, ha már nagyon unja az impotens vaddisznóját.- Mikor volt fönt utoljára? - csapott öklével az üléstámlára Keszeli.

Csapiár könyökével oldalba bökte Szálait, jelezve, hogy lám, milyen gyorsan kijózanodik a főnökük, no meg biztatva is, hogy csak folytassa. A fiatalember intett, hogy érti, s kissé előrehajolva mondta:- Ez nincs benne a játékszabályban, erre nem válaszolok.- Játékszabály? _ emelte föl a hangját Keszeli. - Miféle játékszabály? - Aztán észbekapott, és közömbösséget színlelve így folytatta:- Jól van, egye fene... Akkor legalább azt mondja meg, milyen színű a szeme.- Barna. Csodálatos mélybama.- Micsoda fertő! Az a szerencsétlen férje gürizik, mint egy állat... Maga meg még el is dicsekszik vele... Befejezte?!! Maga disznó! Mars ki! Ilyen emberrel nem ülök egy kocsiban! Érti?- Nem egészen, de ha úgy gondolja... Most maga következik - mondta nevetve Szalai. - Halljuk a győztes sztorit! Maga akarta így, főnök...- Nincs győztes sztori! - üvöltötte Keszeli magából kikelve. - Majd a fegyelmi tárgyalásán elmesélem. Érti? Ki van rúgva! Maga meg, öregúr, ne vigyorogjon, inkább kotorja le azt a szar havat az ablakról, mert magát is úgy kirúgom, hogy a lába se éri a földet! Menjenek a francba! — ezzel mint egy homokzsák, eldőlt a hátsó ülésen.- Aludjon csak, majd elintézzük a havat... - mondta Csapiár. Mindketten kiszálltak a kocsiból és kuncogva kezdték el kotorni a havat. Az ég alja halványan derengett.- Jól bekapta a horgot... - mondta az idősebb. - Félő, hogy ha kijózanodik, nem hagyja ennyiben a dolgot.- Tudom, kegyetlen tréfa volt, de ő kezdte. Még az állatnak is joga van az önvédelemhez... Különben ajánlottak egy osztályvezetői állást, holnap kell választ adnom. Elfogadom. És maga?- Ha hazaérünk, szólok a dirinek, hogy ne küldjön többé vidékre ezzel a vaddisznóval. Húsz év után talán megérdemlek ennyit... De árulja már el? Honnét ismeri a feleségét?!- Sose láttam, csak hallottam róluk egyet s mást... Tudja, milyen a vállalati pletyka... Ott semmi se maradhat titokban.- Piszkosul beletrafált a közepébe, Zolikám. A végén már majdnem megsajnáltam ezt a... No, de hát végtére is ő akarta... Nézze, hamarosan fölkel a nap! Mintha a szél is csitulna egy kicsit.- Igen. És mintha nemcsak a szél zúgna... Pszt!... mintha a hómarók zúgását hallanám. Igen, Pest felől jönnek a gépek.

Új Hevesi Napló

19