Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Hétköznapi történet
Rudolftelep fekete gyémántot rejtő, sokat Ígérő tárnáiba. Sok férfi bányásznak szegődött akkor, a silány földből csak keservesen lehetett megélni, ráadásul rémhírek keringtek már hónapok óta a közelgő kolhozosításról. Később kiderült, hogy nem rémhírek voltak ezek a rémisztő hírek, hiszen megalakították a korparancsnak és némi erőszaknak engedelmeskedve a termelőszövetkezetet, amelynek első elnöke éppen az én nagybátyám lett, édesanyám fiatalabb bátyja, aki a maga tizenöt holdjával a falu nagygazdái közé tartozott, és kézzel-lábbal hadakozott, hogy belépjen a közösbe. Mégis belépett. Egymás ellen játszották ki a falubelieket a rámenős agitátorok, elhitették, hogy ez meg ez már aláírta a belépési nyilatkozatot. No, ha ő aláírta, hát aláírom én is! - mondták fölpaprikázva a felültetett emberek, akik egymásra acsarkodtak, egymást okolták, hogy lemondtak a jószágról, földről, amit egy élet keserves munkájával szereztek. Meglehetősen puskaporos volt a levegő akkoriban a faluban. Sandán néztek egymásra az emberek. Szerencsére a csajkarendszer híre vaklármának bizonyult. Bandi az apjára hajazott, jól megtermett, széles vállú fiú volt, már iskolás korában tudott szántani és kaszálni, a tanulás iránt azonban nem mutatott különösebb érdeklődést, nem is tanult tovább a nyolcadik után, még ipari iskolába se jelentkezett, bízott benne, hogy szakma nélkül is elő tudja teremteni a mindennapit. Sajnálta volna otthagyni szülőfaluját. A Csemetekertben helyezkedett el, amely az erdőgazdasághoz tartozott, és jobbára lányoknak, asszonyoknak biztosított kereseti lehetőséget. Nyári szünetben a kamasz fiúknak. Bandi jól érezte magát ott, viccelődött a lányokkal, fiatal menyecskékkel, olykor a szoknyájuk alá nyúlt, élvezte sivalkodásukat, ellenkezésüket, valahogy úgy viselkedett, mint a kukorékolni tanuló kiskakas a baromfiudvarban. Böbe mamája egyszer bement a kocsmába, hogy kerítsen valakit, aki nem túl drágán felaprítja nekik a téli tüzelőt, férfiember nem lévén a családban. Két szekémyi fa várt az udvaron fűrészre, fejszére. Bandi kapható volt rá, néhány nap alatt végzett a munkával, a rengeteg fahasáb glédába rakva várta a telet. Bandi megállás nélkül dolgozott, csuromvíz lett rajta az ing, nem győzte törölgetni gyöngyöző homlokát, mohón hajtotta föl a fröccsöket, amelyeket Böbe hozott neki vastag falú söröspohárban. A szomszédból vették a szájat összerántó, savanyú novabort. Bandi másutt nem itta volna meg az efféle kerítésszaggatót, de Böbe kezéből jobban ízlett neki, mint a tokaji aszú. Végzett a munkával, de ottragadt. A kialkudott pénzt sem fogadta el. Túl mélyen nézett a Böbe szemébe, Böbe hasonlóképpen az övébe, egyszer napszállta után beleszédültek a szagos szénába, ahogy ott kint a csűrben beszélgettek vacsora után, észveszejtőén ragyogtak akkor éjjel a csillagok, az őszi tücskök ciripelése elzsongította őket, a vérük muzsikált, testük forró volt, mint kenyérsütéskor a kemence. Bandinak mindig akadt valami tennivalója a portán, ahonnét régóta hiányzott már a férfikéz. Böbéék az erdő alatt laktak fehérre meszelt, hosszú parasztházban. Ketten: anya és lánya. Édesapja még kicsi korában otthagyta őket, azt mondják, egy olyan fiatal nővel él együtt a városban, aki akár a lánya lehetne. Öreg kecske is megnyalja a sót, szokták mondani. Igen, de sokszor elvásik tőle a foga. Idősebb testvérei szanaszét éltek az országban, ritka vendégek a szülői házban. Egyetlen bátyja állítólag idegenlégiós valahol Algériában. Semmi biztosat nem tudtak róla. Mindenesetre szépen megvoltak ők ketten az anyjával. Tiszták voltak, törekvők. Nem vette őket szájára a falu. A kertbe, amely egészen az erdőbe ékelődött, be-betévedtek a vadak, szarvasok, őzek, megrágták, tönkretették a zsenge kukoricát. A vaddisznók szörnyű pusztítást hagytak maguk után, olyan volt a kert, mintha bomba robbant volna benne, Télen a nyulak 26 XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február
