Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXXI.
Bubrik néni sokáig élt Angliában. Amikor hazaköltözött, jó néhány érdekes, környékünkön nem látott, újszerű csecse-becsét hozott. Többek között volt egy olyan kis talpas likőrös pohara, ami félig volt valami színes, szép színű itallal, de nem lehetett belőle kiinni, mert egy vékony réteg üveg azt lezárta. Észrevehetetlen volt ez annak, aki először fogta a kezébe, aki először látta. Mindenre kapható, pákosztos, jó húsban lévő, gyomrát nagyon szerető, eleven, de nagyon érzékeny lelkű, melegszívű, hatéves gyerek voltam. Egy nyári délután édesanyám átvitt Bubrikékhoz, hogy megnézzük kertjük virágszőnyegét, a virító kövirózsák garmadáját, gyönyörű volt, minden színben pompázott. Eddig nem is volt gond, ekkor még jól megvoltam Bubrik nénivel. Ám ekkor került sor arra, hogy Bubrik néni nálam is bevetette azt a bizonyos likőrös poharat. Tisztán emlékszem rá, hogy négyszer lendítettem azt az átkozott stampedlit, négyszer próbáltam kihörpinteni, mohón kiszippantani a felém nyújtott kívánatos folyadékot. Már akkor csurgott a nyálam érte, amikor azt mondta:- Ez a finom likőr az ilyen édes kisgyerekeknek sem árt meg! Na, nekem megártott. Mert amikor a legnagyobb megdöbbenésemre negyedszer sem sikerült megízlelni a finom anyagot, hát beledugtam az ujjam, s rájöttem a turpisságra. A vénasszony meg gúnyosan kikacagott. Nem értettem, hogy mi ebben a vicc. A bátyám is röhögött, talán drága édesanyám is nevetett, de Bubrikné azzal az affektáló, nagyságos asszonyos, kárörvendő nyihogásával egy életre leírta magát nálam. Sose bocsátottam meg neki, s még ma is belémmar a szégyen, a mélységes megalázás keserűsége, ha az esetre gondolok. Kora délelőtt volt, az éjszaka hűvös párájától még hideg volt a fű, amikor csúzlimmal kezemben, mezítláb elmasíroztam a Bubrikék háza előtt. A likőrös nagysága épp kilépett a kapun, és bűbájosán érdeklődött úti célom felől:- Hova sétálsz, Lajcsika?- Vadászni! - vágtam oda kurtán, de büszkén, és kétszer is kihúztam a kézben tartott csűzlim gumiját, mintegy jelezve azt, hogy itt nem babra megy a játék, s meneküljön, ki merre lát, mert töltött csúzlival közeledek. Majd folytattam: verébre. Új Hevesi Napló 9
